eur:
394.32
usd:
369.62
bux:
65192.74
2024. április 19. péntek Emma
Bevásárlókocsik a győri Tesco hipermarket áruház előtt 2017. szeptember 8-án. Az áruházlánc sajtóosztályának tájékoztatás szerint az áruházak többsége a dolgozók egy részének sztrájkja ellenére továbbra is nyitva tart.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Márciusban dönt az Európai Bíróság az ágazati különadóról

Március 3-án dönt az Európai Bíróság abban a perben, amelyet a Tesco áruházlánc itthon indított a magyar állam ellen, a válságot követően bevezetett kiskereskedelmi különadó ügyében.

A luxembourgi testület várhatóan azt állapítja majd meg, hogy nem sértett uniós jogot a sávos különadó - írta keddi lapszámában a Magyar Nemzet.

A 2010-ben bevezetett különadóból négy év alatt összesen 86 milliárd forint befizetés érkezett a büdzsébe a kiskereskedelmi ágazatból. A Tesco ennek nagyjából negyven százalékát, vagyis mintegy 35 milliárd forint adó befizetésének jogosságát vitatja. A multicég keresetében azt sérelmezi, hogy a magyar kiskereskedelmi láncoknak nem, csak a külföldieknek kellett progresszív válságadót fizetniük.

A perben tavalyelőtt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az Európai Bírósághoz fordult jogharmonizációs vizsgálatért. A Tesco-ügyben a magyar bírák várhatóan még az idei első fél évben meghozzák a végleges döntést - írta a lap.

Március elején a távközlési különadóról is ítélkezik az európai testület a Vodafone magyar állam ellen kezdeményezett perében.

A lap emlékeztet arra, hogy a tavaly már ismertetett uniós főtanácsnoki indítványok alapján az Európai Bíróság várhatóan igazat fog adni a magyar kormánynak, vagyis azt állapíthatja meg, nem ütközik az uniós állami támogatások szabályaival és a letelepedés szabadságával a sávosan alkalmazott adóforma.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Lezuhant egy stratégiai bombázó Oroszországban, ismét ukrán támadás volt Belgorod ellen – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Lezuhant egy stratégiai bombázó Oroszországban, ismét ukrán támadás volt Belgorod ellen – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Egy Tu-22M3 stratégiai bombázó repülőgép lezuhant Oroszország Sztavropoli területén. A négy pilóta katapultált, egyikőjüket még keresik. Az orosz védelmi minisztérium szerint a balesetet technikai probléma okozta. Vjacseszlav Gladkov belgorodi kormányzó szerint 25 légieszközt semmisítettek meg az Ukrajnával határos régió fölött péntekre virradóra. Néhány épületben kár keletkezett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×