Nyitókép: Az IRAS űrteleszkóp (NASA Spaceflight/NSF - Woods170)

Szinte centiken múlt az űrbaleset az USA fölött

Infostart
2020. január 30. 07:52
Két, már nem működő és ezért űrszemétnek számító egység, egy űrteleszkóp és egy szonda éppen csak elkerülte egymást szerda este az Egyesült Államok felett. Az eset jól példázza a rengeteg űrszemét okozta problémát.

A két műhold 53 ezer kilométer/órás sebességgel süvített el egymás mellett helyi idő szerint 18 óra 39 perckor,és

mindössze 47 méter volt közöttük

- írta a NASA.

Az egyik egység az Infravörös Csillagászati Műhold (Infrared Astronomical Satellite - IRAS), amelyet 1983-ban indítottak útnak. Ez volt az első infravörös űrteleszkóp, amely kevesebb mint egy évig üzemelt - közölte a NASA bolygókutató intézete, a Jet Propulsion Laboratory.

A másik szonda a GGSE-4 jelet viseli (Gravity Gradient Stabilization Experiment), az amerikai légierő lőtte fel 1967-ben űrszondatervezési alapelvek tesztelésére.

Ha összeütköztek volna Pittsburgh felett, több ezer darabra törtek volna, és egy ilyen űrszemétfelhő világszerte veszélyt jelentene az űrhajókra és űrszondákra.

Még az esemény előtt Dan Ceperley, a LeoLabs vezérigazgatója elmondta: a nagyon kicsi, gyors objektumok mozgásának nagy távolságból történő precíz felbecslése nagy kihívás, de úgy vélték, a két egység nem fog összeütközni, mindazonáltal arra számítottak, hogy 10-30 méter lesz csak köztük.