Egy algoritmus már decemberben megjósolta a koronavírust

Infostart
2020. január 28. 07:02
A BlueDot nevű epidemiológiai algoritmus az elérhető járványtani, valamint ember- és állatorvosi adatbázisok alapján igyekszik előre jelezni a várható eseményeket. Ráadásul egy kutatás szerint nem is a halpiac volt a kiindulópont.

Az amerikai Johns Hopkins Egyetem folyamatosan frissülő adatbázisa szerint vasárnap reggel Kínában még 56 volt az áldozatok száma, estére azonban már 80-an haltak bele az új koronavírus okozta tüdőgyulladásba. Jelentettek koronavírusos esetet Thaiföldről, Tajvanról, Vietnamból, de Franciaországból, Ausztráliából és Kanadából is.

Bár a jelenleg érvényes feltételezések szerint a vuhani halpiacról szabadult el a 2019-nCoV nevű, új típusú koronavírus, Kínai epidemiológusok azt állítják,

más lehet az eredete

- írja a Qubit. Az első fertőzést december 8-án azonosították, és a legtöbb fertőzést kapcsolatba hozták a piaccal, amelyet január 1-én épp ezért be is zárattak.

Csakhogy kiderült, hogy a járványtani nyomozás során elemzett fertőzéseknek csak egy részében mutatható ki epidemiológiai kapcsolat az első, a piacon dolgozó beteg, illetve a piac, valamint a későbbi esetek között. A kínai epidemiológusok eredményeiről beszámoló Science által megkérdezett amerikai kutatók szerint a kórokozó már hónapokkal korábban megjelenhetett az emberi szervezetekben, de a hosszú, akár két hetes lappangási idő alatt csak később okozott megbetegedéseket.

Az új koronavírus-fertőzések globális elterjedését egyébként

már december 31-én előrejelezte egy kanadai epidemiológiai algoritmus:

a BlueDot nevű járványfigyelő alkalmazás megelőzte a korokozó Kínából való kitörésére csak január 9-én figyelmeztető ENSZ Egészségügyi Világszervezetet.

A BlueDot lényegét egy speciális epidemiológiai algoritmus adja, amely az elérhető ember- és állatorvosi, illetve növényvédelmi és járványtani adatbázisokat, valamint a hivatalos állami és kormányzati hírforrásokat alapul véve próbálja előre jelezni a várható eseményeket. Ezeken kívül jelentősen támaszkodik a globális repülőjegy-forgalmat nyomon követő adatbázisokra, miközben figyelmen kívül hagyja a pánik terjesztéséért gyakran felelős közösségimédia-tartalmakat. A BlueDot így tudta hetekkel korábban megjósolni a vírus Vuhanból először Bangkokba, később pedig Szöulba, Tajpejbe és Tokióba történő "átvándorlását".