Nyitókép: YouTube/HNtelevízia

Gyorsan kiengedték a garázda minisztert

Infostart
2020. január 23. 12:00
Garázdaság miatt indított eljárást a szlovák rendőrség szerdán Sólymos László környezetvédelmi miniszter és társa ellen, akik egy pozsonyi vendéglőben keveredtek összetűzésbe a személyzettel.

Őrizetbe vette, majd kiengedte a rendőrség Sólymos László környezetvédelmi minisztert - írta a parameter.sk. Szlovák lapértesülések szerint egy Pozsony belvárosában lévő kínai étteremben a Most-Híd szlovák-magyar vegyespárt minisztere és testvére összetűzésbe keveredtek az alkalmazottakkal.

A rendőrség garázdaság és rongálás miatt indított eljárást. Michal Szeiff rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint szerdán röviddel 17 óra után kapták a bejelentést az incidensről:

„Az eddigi információk szerint két férfi verbálisan és tettlegesen is megtámadta az étterem alkalmazottait, majd miután kiutasították őket, az egyikük megrongálta és kitörte az étterem üvegajtóját” – közölte a rendőrségi szóvivő. A Paraméter információi szerint a miniszter társa volt a tettes.

A rendőrség szerint az incidens után keletkezett anyagi kár ezer euróra tehető. Szeiff hozzátette, a helyszínre riasztott mentőszolgálat az étterem egyik alkalmazottját kivizsgálás céljából bevitte az egyik pozsonyi kórházba.

A parameter.sk információi szerint mindketten alkohol hatása alatt álltak, és családi tragédia áll az ügy hátterében. A miniszter édesanyját nagyon súlyos állapotban kórházban kezelik. A miniszter a kihallgatás után, este 10 óra körül távozott a rendőrségről.

Az incidensre rövid közleményben a szlovák kormányhivatal is reagált. Eszerint Peter Pellegrini kormányfőt nyugtalanítják a történtek, beszélt az ügyről a környezetvédelmi miniszterrel, és magyarázatot kért a történtekre.

Frissítés, 12:08: szintén a parameter.sk írta, hogy Sólymos László lemondott miniszteri posztjáról. Mindenkitől elnézést kér, sajnálja a történteket, és megtérít minden kárt, amit okoztak. „Nagyon nehéz időszakot élek, de elismerem, hogy tegnap emberileg kudarcot vallottam" - mondta a miniszter, aki a rövid bejelentésen nem válaszolt a sajtó kérdéseire.

Nem ez az első eset, hogy szlovákiai politikusok alkohol hatása alatt keverednek bajba - idézte fel az MTI. Néhány éve például Mikulás Dzurinda volt kormányfő sérült meg, mert ittasan elesett. A legnagyobb visszhangot kiváltó eset Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt korábbi elnökének nevéhez fűződik: a politikus részegen levizelt egy pozsonyi étterem balkonjáról. Több parlamenti képviselőt és magasabb rangú tisztségviselőt is kaptak már ittas vezetésen, és ez volt az egyik oka annak is, hogy néhány éve megszüntették a parlamenti képviselők immunitásának a szabálysértésekre vonatkozó részét.