Nyitókép: Facebook

Újabb holttestet találtak az állatmentőket halálba sodró folyóban

Infostart
2019. november 15. 13:19
A nagyrőcei (Revúca) kutyamenhelytől 3 kilométerre holttestet találtak a Murány folyóban.

Szerdán három nőt sodort el a Murány folyó, miközben a menhely kutyáit igyekeztek menteni az áradás elől. Egyikük holttestét még aznap 21 óra körül megtalálták, a másik két áldozatot pedig tovább keresték. Peter Pellegrini kormányfő csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy az eset során mindhárom nő életét vesztette.

A holttest megtalálásáról a TV Markíza számolt be. A mentősök egyelőre nem tudják biztosra kijelenteni, hogy a második nőt találták-e meg a háromból, akiket elragadott a megáradt folyó - írja a parameter.sk.

A szerencsétlenül járt önkéntesek a jelek szerint eltévedtek az autójukkal, a vízbe hajtottak, és bár sikerült kijutniuk a járműből, az áradás elsodorta őket. „Fuldoklunk” – ezt mondta egyikük a telefonba, akinek még sikerült a 112-es segélyhívót tárcsáznia, majd a hívás megszakadt.