Sophie Wilmes átvette Charles Micheltől a belga ügyvivői kormány vezetését

Infostart / MTI
2019. október 27. 19:13
Sophie Wilmes eddigi költségvetési minisztert nevezték ki vasárnap Belgium új ügyvezető kormányfőjének, ugyanis a posztot idáig betöltő Charles Michel december 1-jén hivatalba lép az Európai Tanács elnökeként.

A frankofón liberális politikust Fülöp belga uralkodó kinevezte délután az ország ideiglenes miniszterelnökének - erősítette meg a királyi palota a Twitteren.

A tájékoztatás szerint miniszteri tisztségét párttársa, David Clarinval veszi át.

A 44 éves Sophie Wilmes az első nő az ország szövetségi kormányának élén. A parlamentnek 2014, a kormánynak 2015 óta a tagja.

Michel már korábban közölte, hogy legkésőbb november elsején lemond a posztjáról, hogy megfelelően fel tudjon készülni új feladataira az európai uniós országok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács vezetőjeként. Ő maga 2014 óta volt miniszterelnök.

Ugyan már csaknem fél év eltelt a májusi választások óta, azóta sem sikerült előrelépni a koalíciós tárgyalásokon, ráadásul az országot már tavaly december óta ügyvivői kormány irányítja, mert az addigi négypárti szövetség felbomlott.

A belga pártok a 2010-es választást követően rekordideig, 541 napon át tartó huzavona után tudtak csak megegyezni a kormányalakításról. Többek szerint elképzelhető, hogy ez a csúcs most megdőlhet.