Nyitókép: Wikipédia/Alain Durand

Holttestet találtak egy repülőgépben

Infostart
2019. október 2. 19:03
A férfi holtteste akkor került elő a futómű-aknából, amikor a Royal Air Maroc Casablancába tartó járata landolt.

A szubszaharai származású férfi halálra fagyott a Boeing 737-800-as gépben. Az eddigi információk szerint a férfi Conakry repülőterén egyelőre tisztázatlan körülmények között a futópályán keresztül közelítette meg a gépet, majd mászott fel a főfutók aknájába - írja az Airportal.

A Royal Air Maroc közlése szerint

a gép Casablanca után Párizsba repült volna, vélhetően ide akart eljutni a potyautas,

de a hatóságok szerint nem sokkal a felszállás után meghalt. Az esettel kapcsolatban vizsgálatot indítottak.

A futómű-aknában tartózkodni három szempontból is életveszélyes: a kialakításból adódóan nincs túl sok hely, ezért jól kell helyezkedni ahhoz, hogy a futómű a behúzáskor ne nyomja agyon a potyautast. Továbbá 8 ezer láb magasság fölött kihűléssel és oxigénhiányos állapottal kell számolni. Ha ezeket túl is éli az illető,

sok esetben a leszállást megelőző futómű-nyitáskor, vagy földet éréskor kizuhan a repülőgépből, és ez végez vele.

Ehhez képest nem ritka, hogy potyautasok a gép futómű-aknájában próbálnak meg átszökni egy másik országba: idén áprilisban az Air France egyik járatán a potyautas a cayenne-i Félix Eboué-repülőtérre tartott, de ő túlélte a két és fél órás utat.