Nyitókép: Pexels

170 ember életét kockáztatva repült egy hajtóművel egy Smartwings-gép

Infostart
2019. augusztus 26. 19:41
A hiba észlelésekor azonnal le kellett volna a szállnia a gépnek, ehelyett még repült szűk két és fél órát.

Egyetlen hajtóművel repült két és fél órán át 170 utassal az a Boeing 737-800-as gép, amely a cseh Smartwings légicég döntéséből nem tartotta be azt a szabályt, hogy ilyen baj esetén azonnal le kell szállni az első reptéren - írja az Airportal.

A gépet irányító pilóták közben több ország légterében is letagadták a Samos-Prága járat problémáját.

A hibát a gépen az Égei-tenger fölött észlelték augusztus 22-én, 11 ezer méteres magasságban. A gép ezután süllyedt, de gond nélkül leszállt Prágában 2 óra 20 perccel később. Azt,

hogy miért kellett süllyedniük, "kisebb technikai problémákkal" indokolták a légiirányításnak.

A pilóták menet közben különböző módszerekkel is megpróbálták újraindítani a gép meghibásodott hajtóművét, hiába. A prágai leszállás előtt aztán a cseh irányítókkal már közölték, hogy mi a probléma. A cseh szolgálatok ezután kérdezték körbe az érintett országokat, ahol a pilóták tagadták a helyzetet.

A légitársaság szintén azt mondja, nem szegtek meg semmilyen biztonsági előírást.

A hibát több részegység cseréje után sikerült elhárítani,

az érintett repülőgép 17 órával a földet érés után már a következő útját teljesítette.