Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Teljesen megváltoztatja a beszállást a repülőgépekbe a Lufthansa

Infostart
2019. július 20. 07:43
Novemberig bevezetné a német légitársaság, hogy a gépei fedélzetére meghatározott sorrendben léphetnek az utasok.

A Lufthansa és a Swiss minden valószínűség szerint bevezeti novemberig a Window, Middle and Aisle (ablak melletti, középső, folyosó melletti helyek) után Wilma névre keresztelt beszállítási rendet. Ha a folyamatban lévő tesztek után tényleg bevezetik, akkor előbb az ablaknál, majd a középső helyeken, végül a folyosónál ülő utasok szállhatnak be - írja az airportal.hu.

Természetesen a családokat, a párokat és az együtt utazó csoportokat nem választják szét a rendszer bevezetésével, illetve az üzleti osztályú jeggyel rendelkezők elsőként léphetnek a gépek fedélzetére.

Eddig áprilisban zajlottak tesztek Frankfurtban, szeptembertől pedig újabb kísérleteket végeznek, a következő hetekben meghatározandó bázisokon. Az eddigi tanulmányok szerint akár 35 százalékkal is csökkentheti ez a módszer a beszállítás idejét, a gyakorlati tesztek pedig azt mutatták, hogy egy keskenytörzsű gépnél másfél perc spórolható meg.