Nyitókép: Képviselők az új összetételű Európai Parlament alakuló ülésén Strasbourgban 2019. július 2-án. MTI/AP

Szokatlan jelenség az EP tisztségviselőinek megválasztásánál

Infostart / InfoRádió - Déri Ágota
2019. július 12. 17:39
Az InfoRádió birtokába került egy levél, amelyben az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének főtitkára megköszöni az EP szocialista frakciója mellett dolgozó munkatársainak, hogy a parlament korábbi szokásjogával ellentétben, a parlamenti munkatársak bevonásával akadályozták meg bizonyos jelöltek megválasztását egyes bizottságok élére. A főtitkár szerint fontos, hogy fideszes politikusok ne kerülhessenek ilyen pozícióba.

Az Európai Parlamentben jelenleg is tart a bizottságok vezetőinek és alelnökeinek megválasztása. Eddig három magyar politikus került alelnöki tisztségbe: Ujhelyi István, az MSZP képviselője, valamint a fideszes Gál Kinga és Deutsch Tamás. Utóbbiak Fóris György, a Bruxinfo brüsszeli irodájának igazgatója szerint rutinosnak számítanak.

"Az látszik, hogy a két megszavazott képviselő - Deutsch Tamás és Gál Kinga - veterán parlamenti képviselők, mindkettő Magyarország megfigyelői státuszával, majd taggá válásával egy időben bekerült a parlamentbe, és azóta is ott dolgozik, így van egy fajta megbecsültségük."

Másik három magyar kormánypárti politikusról viszont elhalasztották a szavazást, miután a szociáldemokrata és a liberális frakció is közölte, hogy nem támogatja a fideszes politikusok jelölését.

A többi között a szavazás elhalasztását is jó eredménynek nevezi az európai szociáldemokraták főtitkára, aki levélben köszönte meg a szervezet dolgozóinak az ez irányban végzett kemény munkát.

Az InfoRádióhoz eljutott dokumentumban az olvasható:

"Nem csak hogy sikerült kordont állítani minden bizottság köré, hanem azt is elértük, hogy visszautasítsanak egy nagyon alkalmatlan jelöltet a Foglalkoztatás és Szociális ügyek bizottságának élére, valamint elértük, hogy elhalasszák néhány fideszes és a spanyol Vox párthoz tartozó politikus megválasztását."

A levél írója megjegyzi, hogy bizonyos ügyekben még mindig van tennivaló, például továbbra is el kell kerülni a fideszes, vagy Vox-os képviselők megválasztását.

A dokumentum tanúsága szerint az európai szocialistáknak az a célja, hogy a Fidesz és a Vox európai pártcsaládja új, nem ezekhez a pártokhoz tartozó jelölteket találjon.

Ugyanakkor azzal, hogy a baloldali frakciók nem támogatták a fideszes politikusokat, borult a parlamenti bizottsági tisztségek elosztásáról szóló eddigi elv, az úgynevezett d'Hondt formula.

Ezen metódus alapján osztják ki a tisztségeket a képviselők között, ez egyfajta szokásjognak tekinthető. A szociáldemokraták főtitkára a levelet a pártcsalád különböző alkalmazottainak küldte el, nem a parlamenti képviselőknek fejezte ki köszönetét.

Az InfoRádió megkereste az ügyben Michael Hoppe főtitkárt. A többi között arra voltunk kíváncsiak, miért nem bízza az Európai Néppártra a szocialista frakció a jelöltek kiválasztását, miért tartják fontosnak a fideszes politikusok blokkolását, és milyen munkát várnak az Európai Parlamenttől egy ilyen eset után. Amint megérkezik a válasz, cikkünket frissítjük.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szocialisták köszönő levele
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást