eur:
394.48
usd:
369.79
bux:
65230.38
2024. április 19. péntek Emma
Donald Trump amerikai elnök (j) fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a washingtoni Fehér Házban 2019. május 13-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Donald Trump: Orbán Viktor nagyszerű munkát végez

Közösen tartott sajtótájékoztatón a magyar kormányfő és az amerikai elnök a Fehér Házban.

Washingtonban Donald Tru,p személyesen fogadta a Fehéz Ház egyik bejáratánál Orbán Viktort, akivel kezet fogtak, üdvözölték a fotósokat, majd beléptek az épületbe, ahol megkezdődött szűk körű megbeszélésük. Ezen Donald Trump és Orbán Viktor mellett részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és John Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója.

A találkozó után a két politikus az ovális irodában tartott sajtótájékoztatót. Az amerikai elnök azt mondta Orbán Viktorról, hogy jó munkát végzett, biztonságban tartotta az országát. Trump hozzátette, hogy a tárgyalásokon a kereskedelemről és más ügyekről is szó lesz. Kiemelte, hogy

Magyarország jó és büszke tagja a NATO-nak.

Orbán Viktor arról beszélt, hogy újra fiatalnak érzi magát, mert húsz év után jár újra Washingtonban. Közölte, hogy a találkozón a stratégiai együttműködés megerősítése mellett globális politikai ügyek is szóba kerülnek. Jelezte, hogy hasonlóan gondolkodnak az illegális migráció elleni harcról. A magyar kormányfő hozzátette, hogy megvédik a keresztény közösségeket szerte a világban.

Washington, 2019. május 13.
Donald Trump amerikai elnök (b) és vendége, Orbán Viktor miniszterelnök a washingtoni Fehér Ház Roosevelt-termében, ahol a magyar kormányfő beírt az emlékkönyvbe 2019. május 13-án.
MTI/Koszticsák Szilárd
Donald Trump amerikai elnök (b) és vendége, Orbán Viktor miniszterelnök a washingtoni Fehér Ház Roosevelt-termében, ahol a magyar kormányfő beírt az emlékkönyvbe MTI/Koszticsák Szilárd

Erre válaszolva Trump azt mondta,

a magyarok nagyszerű munkát végeznek a keresztény közösségekért.

Újságírói kérdésre válaszolva az amerikai elnök azt mondta, hogy emberek tisztelik a magyar miniszterelnököt, aki sok jó dolgot tett az emberekért és a bevándorlás ügyében is.

Orbán Viktor közölte, hogy a magyar kormány az emberekért és az emberek által dolgozik. Hozzátette, hogy a 2011-ben elfogadott alkotmány jól működik.

A szűk körű megbeszélést plenáris tanácskozás követte.

A találkozó előtt Orbán Viktor beírt a Fehér Ház emlékkönyvébe.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt.
VIDEÓ
Magyar óvodában építettek be egy nemzetközi innovációt

Magyar óvodában építettek be egy nemzetközi innovációt

A XVIII. kerületi Zöld Liget Tagóvoda teljes homlokzata és gépészete megújult, évtizedekre előre biztosítva az épület energiahatékony működését. Bár a klímaváltozás elleni küzdelemben az épületek felújítása az egyik legjelentősebb hatásokkal kecsegtető terület, itthon még viszonylag kevés kutatás-fejlesztés zajlik a témában. Az EU-s Horizon2020 keretprogram lehetőséget ad arra, hogy tagállamok kutatás-fejlesztő partnerei összefogjanak és úttörő megoldásokat fejlesszenek. Ez volt a célja a StepUP kutatás-fejlesztési projektnek is, ami innovatív megoldásokkal ösztönzi az energetikai mélyfelújítást, és ezáltal minél több épület karbonsemlegessé válását - szerepel az ABUD Mérnökiroda közleményében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×