eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Tízezrek tiltakoztak Németországban az uniós szerzői jogi reform ellen

Több tízezer ember vonult az utcákra szerte Németországban szombaton, hogy "megmentsék az internetet" az uniós szerzői jogi reformtól.

A legtöbben, mintegy negyvenezren Münchenben vonultak utcára. Kölnben 10 ezer ember tiltakozott. Hamburgban hatezer, Hannoverben körülbelül 3200 ember hallatta a hangját. Ezen kívül "internetvédő" felvonulás volt Berlinben, Stuttgartban, Magdeburgban, Rostockban, Lipcsében és más városokban is.

A tiltakozók szerint a tervezett szerzői jogi változtatások, amelyekről kedden szavaz az Európai Parlament, korlátozzák az önkifejezés szabadságát azáltal, hogy

a tartalommegosztó szolgáltatóknak feltöltési szűrést kell majd alkalmazniuk, megakadályozandó, hogy jogellenesen szerzői jog által védett tartalmat lehessen megosztani az interneten.

Az új szabály a reform bírálói szerint cenzúrához fog vezetni, mert az automatikus szűrő az idézeteket és a paródiákat is ki fogja szűrni, amelyek megosztása nem jogsértő.

A tervezett szabályozás ellenzői szerint az automatikus feltöltési szűrő telepítése ráadásul a kisebb cégeknek jelentős anyagi terhet jelent, amelyet sokan nem engedhetnek meg maguknak.

Németországban különösen nagy az ellenállás az új uniós szerzői jogi szabályokkal szemben. Csütörtökön szolidaritása jeléül a német nyelvű Wikipedia leállította oldalát, holott az új szerzői jogi szabályok az internetes enciklopédiának mentességet adnak.

Az uniós jogalkotók szerint viszont muszáj korszerűsíteni a jelenlegi szerzői jogi szabályokat, melyek jelenleg nem nyújtanak kellő védelmet az alkotók jogainak internetes megsértésével szemben.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×