eur:
394.04
usd:
365.7
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Filmbe illő jelenetek, lopás és fegyverek az észak-koreai követségen

Többféle lőfegyverből álló arzenált talált Észak-Korea madridi nagykövetségén a spanyol rendőrség, azután, hogy február 22-én ismeretlenek behatoltak az épületbe, órákig fogva tartották a dolgozókat és számos dolgot magukkal víve távoztak.

Többféle lőfegyverből álló arzenált talált Észak-Korea madridi nagykövetségén a spanyol rendőrség - közölte értesülését az El Mundo című napilap csütörtökön. A beszámoló szerint a hatóságok azután vizsgálták át az ingatlant, hogy február 22-én ismeretlenek hatoltak be az épületbe, ahol órákon át fogva tartották a személyzet tagjait, és több informatikai eszközt is elloptak.

Az újság forrásai nem számszerűsítették a fegyverkészlet nagyságát, de hangsúlyozták, hogy nem kifejezetten vadászati lőfegyverekről van szó, és nem zárták ki azt sem, hogy legalább egy részük a korábbi támadóktól származna.

A lap ismertette az El País című spanyol újság korábbi értesülését is, miszerint

a nagykövetség ellen februárban elkövetett akció mögött az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) állhat dél-koreai közreműködéssel.

A kertvárosi lakóövezetben található villaépületbe tíz kapucnis hatolt be, megkötözték az ott tartózkodó nyolc embert, fejükre zacskót húztak, ütlegelték és mintegy két órán át fogva tartották őket.

Egy nőnek sikerült megszöknie és értesítenie a rendőrséget.

A nagykövetséget jelenleg vezető kereskedelmi megbízottat a támadók elkülönítették a többiektől, és a legutóbbi észak-koreai nagykövet, Kim Jong Csol tevékenységéről faggatták.

Az akció öt nappal Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök Hanoiban rendezett csúcstalálkozója előtt történt,

amelynek előkészítésében kulcsszerepe volt Észak-Korea egykori madridi nagykövetének.

Kim Jong Csol az észak-koreai Koreai Munkapárt központi bizottságának alelnöke, akit Kim Dzsong Un jobbkezeként tartanak számon.

A madridi külképviselet éléről 2017 őszén távozott, miután a spanyol kormány kiutasította tiltakozásul Észak-Korea ballisztikusrakéta-kísérletei miatt.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×