eur:
394.42
usd:
369.55
bux:
65240.52
2024. április 19. péntek Emma

Elbukott a zöld népszavazás Svájcban

A svájciak elutasították a vasárnap tartott népszavazáson a zöldek kezdeményezését, amely befagyasztotta volna az építési területek bővítését városokban.

Az RTS televízió híradása szerint a 26 svájci kanton közül legalább 19-ben utasították el a kezdeményezést, átlagosan a szavazásra jogosult polgárok 65 százaléka voksolt nemmel.

A zöldpárt ifjúsági tagozata azt javasolta, hogy alkotmány rögzítse azt a szabályt, amely szerint

csak abban az esetben engedélyezhető építési területek bővítése, ha legalább ugyanolyan nagyságú területeket adnak vissza a természetnek,

vagy nyilvánítanak mezőgazdasági területté.

A zöldek kezdeményezése elsősorban a szociáldemokraták és természetvédelmi szervezetek körében élvezett támogatást. Az előterjesztők szerint a szabályozásra a természetes környezet megvédés miatt lenne szükség.

Arra hívták fel a figyelmet, hogy Svájcban másodpercenként egy négyzetméterrel nőnek az építési területek, ami nyolc focipályányi területet jelent naponta.

A kormány határozottan ellenezte a javaslatot, és a parlamentben jelen lévő jobboldali és centrumpártok, illetve az üzleti körök is ellene voltak. Véleményük szerint az erre vonatkozó hatályos törvények eléggé hatékonyak, a további korlátozások pedig óhatatlanul a gazdasági növekedés lassulásához, és az ingatlanárak megugrásához vezetnének.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt.
VIDEÓ
Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Péntekre virradóra megtörtént Izrael válaszcsapása Irán ellen, ennek hatására komoly esést láthattunk az Ázsiai piacokon, és kilőttek a nemesfémek, valamint az olaj is. Ezt követően az európai és amerikai tőzsdéken ugyan a kezdeti aggodalmakat követően nagyobb esés volt várható, a nyitásra azonban jelentősen javult a hangulat. Alapvetően az egész héten rossz hangulat uralkodik a világ tőzsdéin, az izraeli válaszcsapást már beárazták egy bizonyos mértékig a piacok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×