Nyitókép: Yoan Valat

Három halottja van a párizsi gázrobbanásnak

Infostart
2019. január 12. 14:23
Két tűzoltó és egy spanyol turista az áldozat, sok a sérült, kilenc embert válságos állapotban vittek kórházba. Valószínűleg gázrobbanás történt.

Hatalmas robbanás történt Párizs 9. kerületében, egy Trevise utcai pékségben történt, egysaroknyira a Folies-Beregere színháztól. Az eddigi információk szerint gázszivárgás okozta a detonációt, amelynek már három halottja is van.

Az a két tűzoltó halt meg, akit éppen a gázszirvárgás miatt hívtak a helyszínre. Harmadik társukat két és fél órás mentőakcióval szabadították ki a romok alól.

Párizs, 2019. január 12. Mentők és tűzoltók a helyszínen MTI/EPA/IAN LANGSDON

A harmadik áldozat egy spanyol turist, egy nő, aki a férjével együtt volt Párizsban. A spanyol külügyminisztérium közölte, hogy a sérültek között is van egy spanyol állampolgár.

A legfrissebb hatósági összesítések szerint kilenc súlyos és 37 könnyebb sérültje van a robbanásnak.

A detonáció nagy erejére utal, hogy felborultak és lángra lobbantak a közelben parkoló gépkocsik, kitörtek a távolabb lévő épületek ablakai is keretestül. Épülettörmelék és üvegszilánkok borították el az utcát.

A robbanás idején a pékség zárva volt. Rémy Heitz párizsi ügyész szerint a detonációt gyaníthatóan gázszivárgás okozta, de a nyomozás még tart. A rendőrség lezárta az utcát, és evakuálta az embereket a környékbeli épületekből.

Kétszáznál több tűzoltó és mintegy száz rendőr érkezett a baleset helyszínére, amelyet felkeresett Édouard Philippe miniszterelnök, Christophe Castaner belügyminiszter és Anne Hidalgo párizsi polgármester is.