eur:
393.76
usd:
365.16
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Róma, 2018. szeptember 6.Luigi Di Maio olasz miniszterelnök-helyettes, mukaügyi miniszter a minisztertanács ülése utáni sajtóértekezleten a római kormányfői rezidencián, a Chigi-palotában 2018. szeptember 6-án. (MTI/EPA/Riccardo Antimiani) *** Local Caption *** 53000073
Nyitókép: MTI/EPA/Riccardo Antimiani

Szövetségest kaphatnak a sárgamellényesek

Közös európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportot szeretne létrehozni a francia sárgamellényesekkel, valamint lengyel, horvát, finn pártokkal Luigi Di Maio olasz kormányfő-helyettes, az 5 Csillag Mozgalom (M5S) vezetője - mondta az Il Fatto Quotidiano című napilapnak adott interjúban.

Di Maio elmondta, hogy a következő napokban a francia sárgamellényesek néhány vezetőjével találkozik. Nem árulta el, hogy kikről van szó, mikor és hol tervezik a találkozót a Rómában kormányra jutott mozgalom és a franciaországi utcákon tüntetők között.

Luigi Di Maio hangsúlyozta, hogy a tervezett EP-frakcióhoz a lengyel Kukiz'15, a horvát Élő Pajzs (Zivi zid) és a finn Most Mozgalom (Liike Nyt) párt is megerősítette csatlakozását. A közös európai képviselőcsoport 10 pontos programját február közepén akarják aláírni Rómában.

A jobboldali, populista Kukiz'15-t a punkzenész Pavel Kukiz alapította, a párt a 2015-ös lengyel választásokon harmadik lett. A szintén populista Zivi zid politikája EU-ellenes, a Liike Nyt pedig liberális politikát hirdet. Mindhárom alakulat 2015 óta politizál.

A "közvetlen demokrácia nagy európai családját akarjuk létrehozni"

- mondta Di Maio.

Az M5S vezetője korábban is kiállt a sárgamellényesek mellett, január 7-én nyílt levélben állt ki mellettük. Az olasz politikus közeledését azonban Jacline Mouraud, a sárgamellényesek volt szóvivője már többször elutasította.

A párizsi kormány nevében Nathalie Loiseau EU-ügyi miniszter reagált, hangoztatva, hogy az olasz kormány foglalkozzon inkább Olaszországgal.

Az M5S a 2014-es EP-választáson a voksok 21,16 százalékát kapta Olaszországban. Jelenleg 12 EP-képviselővel rendelkezik, akik a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFDD) nevű frakcióban ülnek.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
×
×
×
×