Nyitókép: Robert Ghement

Mozgalmas fél évre esik a román uniós elnökség

InfoRádió
2019. január 9. 17:53
A brexit és az Európai Parlamenti választás is a hivatalosan csütörtökön kezdődő román uniós elnökség idején lesz. A lisszaboni szerződés hatályba lépése óta ugyanakkor jelentős mértékben csökkent a mindenkori elnökségek politikai szerepe - mondta az InfoRádiónak Gyévai Zoltánt, a Bruxinfo főszerkesztője.

A féléves uniós elnökségek célja, hogy minden tagállam kivegye a részét az integrációból, megismerje az unió működését és egy kicsit hazafelé is beszéljen, az állampolgárai számára kézzelfoghatóbbá tegye az európai közösséget - mondta Gyévai Zoltán.

A Bruxinfó főszerkesztője ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a lisszaboni szerződés hatályba lépése, 209. december 1-je óta jelentős mértékben csökkent a mindenkori elnökségek politikai szerepe, több pozíciót kivettek a kezükből. Gyévai Zoltán példaként említette, hogy az Európai Tanács elnöke vezeti le az uniós csúcsokat és tervezi meg az egésznek a koreográfiáját, de ez korábban az elnökségek alá tartozott.

Egy soros elnökségnek az aktuális jogalkotói munkára kell koncentrálnia,

abban természetesen sokszor nagy szerepe van, hiszen nem mindegy, hogy milyen kompromisszumos javaslatokkal próbálja elősegíteni a megállapodásokat - mondta a főszerkesztő.

A mindenkori elnökség maximálisan támaszkodhat az Európai Bizottságra vagy pedig az Európai Tanács főtitkárságára. Ugyanakkor minden soros elnökséget nagyon inspirál az, hogy ilyenkor a figyelem fél éven át ráirányul. Igazolja a saját polgárai és más országok előtt is azt, hogy ő is képes olyan jól teljesíteni, mint az előtte lévő soros elnökség.

Arra a kérdésre, hogy mennyire kell kezelnie a soros román európai elnökségnek a márciusi brexitet, a májusi EP-választásokat, illetve a 2025-től hatályos keretköltségvetés kérdését a szakember azt mondta, hogy

ezek soros elnökségeken átívelő folyamatok.

A brexitet nem most kezdték el, és az igaz, hogy Nagy-Britannia kilépése a román elnökség alatt fog bekövetkezni, de ehhez Romániának vajmi kevés köze van.

Valószínűleg a keretköltségvetés tekintetében is epizódszerep jut Romániának, hiszen tudott, hogy a vitát nem a román, hanem a finn elnökség alatt kívánják lezárni a tagállamok, ez pedig nagy terhet vesz le a román elnökség válláról.

Gyévai Zoltán arra is emlékeztetett, hogy noha a román elnökség hivatalosan hat hónapig szól, valójában csak három hónapig fog tartani, hiszen az Európai Parlament áprilistól feloszlik, és készül a májusi végi választásokra.

A témáról bővebben is hallhatnak szerda este 7 órától az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Román uniós elnökség
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást