Lemond az izraeli védelmi miniszter

Infostart
2018. november 14. 14:55
A kneszet feloszlatásához is vezethet, hogy bejelentette lemondását Avigdor Liberman izraeli védelmi miniszter szerdán - egy nappal azután, hogy Izrael tűzszüneti megállapodást kötött a Gázai övezetet uraló, radikális iszlamista Hamász szervezettel. Utóbbi szerint politikai győzelmet arattak.

Liberman pártja, a Izrael a Hazánk (Jiszrael Béténu) frakciója számára összehívott rendkívüli értekezleten jelentette be lemondását, amely két nap múlva lép érvénybe.

"Ha Liberman valóban lemond, akkor elkerülhetetlen a kneszet feloszlatása" - közölte a koalíció egyik képviselője a Jediót Ahronót című újság honlapjával, a ynettel még a bejelentés előtt. Az izraeli törvények szerint a miniszter lemondásával Benjámin Netanjahu miniszterelnökhöz kerül vissza a védelmi tárca irányítása.

"A tegnap történtek, a Hamásszal folytatott egyezkedés a terrornak való behódolással ér fel. Nincs erre semmiféle más meghatározás, nincs ennek semmiféle más jelentése"

- indokolta lépését a médiának Liberman.

"Jelenleg csak rövid távra vásárolunk nyugalmat annak árán, hogy hosszú távon súlyos csapás éri nemzetünk biztonságát"- tette hozzá élesen bírálva a Hamásszal előző napon kötött megállapodást. Az izraeli biztonsági kabinet keddi üléséről beszámoló sajtójelentések szerint ugyanakkor az ülésen Liberman nem szállt síkra a készülő fegyverszünet ellen, amikor a vita összegzésekor Netanjahu bejelentette.

Avigdor Liberman távozásával várhatóan Szofa Landver, a bevándorlók ügyeivel foglalkozó miniszter is távozik hivatalából.

A Zsidó Otthon (Bájt Hajehudi) nevű jobboldali nacionalista párt belső köreiből származó információ szerint a pártot vezető Naftali Bennet csak azzal a feltétellel hajlandó bennmaradni a kormányban, ha ő kapja meg a védelmi tárca irányítását.