Nyitókép: SALVATORE DI NOLFI

ENSZ-főtitkár: az események hasonlítanak az első világháború előzményeire

Infostart
2018. november 12. 06:04
Egységes álláspont kialakítását sürgették a világbéke megteremtése érdekében Németország és Franciaország vezetői a Párizsi Békefórum elnevezésű háromnapos rendezvény vasárnapi megnyitóján, amelyen több tucat állam- és kormányfő volt jelen.

Angela Merkel német kancellár arról beszélt, hogy az egyre növekvő nacionalizmus és populizmus fenyegetést jelent az 1945 után létrejött "európai békeprojektre". Kiemelte, hogy a mai kihívások többségét nem tudja egyetlen ország egyedül megoldani, ezért van szükség egységes megközelítésre.

Ha az elszigetelődés nem hozott megoldást száz évvel ezelőtt, hogyan is hozhatna a mai, minden szinten összekapcsolt világunkban?

- tette fel a kérdést beszédében a német kancellár. Hozzátette: a mostani béke olykor túlságosan magától értetődőnek tűnhet, de valójában ettől messze van, meg kell küzdeni érte.

Emmanuel Macron francia elnök reményét fejezte ki, hogy a multilateralizmus elősegítésével a Párizsi Békefórum segíthet elkerülni azt, hogy a múlt csapdáiba essünk bele. A fórum sikere remélhetőleg jól mutatja majd a kiegyezés erejét egy évszázaddal azt követően, hogy Európát feldúlta a történelem egyik legvéresebb konfliktusa - mondta Macron.

António Guterres ENSZ-főtitkár megnyitó beszédében arra figyelmeztetett, hogy

az események olyan láncolata alakulhat ki, amely hasonlít ahhoz, amely az első világháborúhoz, majd az 1930-as évek eseményeihez vezetett.

A Párizsi Békefórum megnyitóján mások mellett részt vett Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök is. Donald Trump amerikai elnök viszont - aki jelen volt az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény centenáriumi ünnepségén a francia fővárosban - a megnyitó idején már úton volt visszafelé Washingtonba.