Túszejtés a kölni főpályaudvarnál

Infostart
2018. október 15. 13:53
Sajtóhírek szerint lövéseket is lehetett hallani, de ezt a rendőrség nem erősítette meg. Egyelőre annyit tudni, hogy rohamosztagosok szállták meg a környéket, amit lezártak.

Túszejtés történt hétfőn a németországi Kölnben, a nagyváros főpályaudvaránál. Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi rendőrség közleménye szerint a túszejtés a főpályaudvar melletti tér, a Breslauer Platz környékén történt, a helyszínre bevetési egységeket küldtek és igyekeznek feltárni a helyzetet.

Azzal kapcsolatban, hogy sajtójelentések szerint lövéseket lehetett hallani, hangsúlyozták, hogy nincsen ilyen információjuk, és kérik, hogy senki ne terjesszen híreszteléseket, találgatásokat, képeket se készítsenek, küldözgessenek, és csak a hivatalos tájékoztatásból induljanak ki.

Az Express című kölni lap szerint a túszejtés egy gyógyszertárban történt a főpályaudvar épületében.

A pályaudvarok biztonságáért is felelős szövetségi rendőrséghez 13 óra körül jutott el, hogy egy fegyveres tartózkodik a gyógyszertárban. Az üzletből füst áramlott ki, ezért a tűzoltókat is riasztották.

A kölni belvárosban fekvő főpályaudvart kiürítették, a környéket lezárták.