Nyitókép: Pxhere

Véget vethetnek a sokat vitatott biznisznek

Infostart
2018. augusztus 8. 11:13
Az Európai Unió fellépne azokkal az országokkal szemben, melyek könnyedén biztosítanak letelepedést vagy állampolgárságot.

Az Európai Unió a tervek szerint nyomást gyakorolna azokra a tagországokra, melyek uniós útlevelet adnak az EU-n kívülről érkező befektetőknek. A cél, hogy az átvilágítási folyamatok szelektívebbé váljanak – írta a Politico alapján a Népszava.

A lap kiemeli, hogy több országban – például Cipruson és Máltán – nagyobb befektetésekért cserébe állampolgárságot, vagyis uniós útlevelet lehet kapni. Viszont ezen túl is, az uniós országok több mint felében van lehetőség arra, hogy tartózkodási engedélyt vegyenek nem uniós állampolgárok. Már több alkalommal felhívták a figyelmet arra, hogy mindez komoly kockázatokat jelent, hiszen aki egyszer letelepedett, már szabadon utazhat a belső határok nélküli schengeni térség egyik országából a másikba. Az Európai Bizottság most „mély aggodalmának” adott hangot.

Kötvényprogram, "arany-vízum"

Az uniós országoknak csaknem a felében bevezettek már valamiféle „arany-vízum” programot. Ezek közé tartozik a magyar letelepedési kötvénybiznisz is. Mint ismert, a kormány 2013-ban tette lehetővé a letelepedési kötvényvásárlást a harmadik országbeli állampolgárok számára, de 2017 március óta szüneteltetik a forgalmazást.

A letelepedési kötvényvásárlásokból négy év alatt 575 milliárd forintnyi bevétele keletkezett az államnak. A programot Magyarországon is sokan vitatták, és az ilyen kötvényekkel, vízumokkal foglalkozó májusi európai parlamenti vitában is többen felemlegették, amikor - közösségi szabályokat követeltek a képviselők a helyzet szabályozására.