Nyitókép: MTI/EPA/Ho Hvi Jung

Belebukott a maláj gép katasztrófájába a miniszter

Infostart
2018. július 31. 15:40
Továbbra sincs megfejtése a négy évvel ezelőtti rejtélynek.

Malajziában lemondott posztjáról a polgári légügyi hatóság vezetője, mert a több mint négy éve eltűnt MH370-es légi járat ügyében folytatott vizsgálat előző nap nyilvánosságra hozott eredményei szerint a fővárosi légi irányítás hibázott a katasztrófa idején, igaz, a gép elvesztésével nem vádolták meg.

Az utasszállító gép 2014. március 8-án 239 emberrel a fedélzetén Kuala Lumpurból Pekingbe tartott, de egy órával a felszállás után eltűnt. Azóta intenzív kutatásokat folytattak utána Ausztráliától nyugatra az Indiai-óceánban, 26 ország közreműködésével, de nem sok eredménnyel.

A most nyilvánosságra hozott vizsgálati jelentés sem derített fényt a világ egyik legtalányosabb légügyi rejtélyének okaira.

A katasztrófa okaival foglalkozó, 495 oldalas jelentésben a nyomozók azt állították, hogy

a gép műszereit minden valószínűség szerint szándékosan manipulálták, hogy letérjen eredeti útvonaláról, de lehetetlen kimutatni, ki a felelős ezért.

A jelentés szerint a fővárosi légi irányítók elmulasztották kezdeményezni a vészhelyzeti eljárásrend bevezetését, és nincs írásos nyoma annak, hogy bármilyen módon riadóztatták volna a légierőt, vagy folyamatosan figyelték volna a radar képernyőjét.