Trump: Obama totális balek volt

Infostart / MTI
2018. július 20. 06:56
Ha nem sikerül javítani az Egyesült Államok és Oroszország viszonyán, akkor Donald Trump lesz Vlagyimir Putyin orosz elnök legnagyobb ellensége. Ezt maga az amerikai elnök mondta a CNBC televíziónak.

Az elnök a főként gazdasági kérdésekkel foglalkozó tévécsatornának csütörtökön adott interjút, amelyet helyi idő szerint pénteken sugároznak. Csütörtök este azonban a CNBC részleteket hozott nyilvánosságra belőle.

Donald Trump az interjúban kifejtette: nagyra értékelte, hogy lehetősége nyílt az amerikai-orosz kapcsolatok javítására, és szerinte jól megférni Putyin elnökkel és Oroszországgal "nem rossz", hanem "jó dolog". Ugyanakkor azt állította: hosszú évek óta ő az első elnök, aki keményen bánik Oroszországgal.

Ostorozta elődjét, Barack Obama demokrata párti elnököt, aki - megfogalmazása szerint - "totális balek" volt Oroszországgal kapcsolatban.

Az interjút a Fehér Házban még azelőtt rögzítették, hogy Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője Twitter-bejegyzésben nyilvánosságra hozta Donald Trump Putyinnak szóló meghívását egy újabb, ezúttal washingtoni csúcstalálkozóra.

A hírt az amerikai politikai elit meglepetéssel, vagy éppenséggel felháborodással fogadta. Dan Coats, az amerikai hírszerző szerveket összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) vezetője a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó, coloradói Aspen Fórumon egy panelbeszélgetésen hallotta a hírt, és először hitetlenkedve azt kérdezte: "Megismételné, kérem?", majd annyit mondott: "Az sajátságos lesz!". A hírszerzés csúcsvezetője aztán kifejtette, hogy Vlagyimir Putyinnak minimum tudnia kellett a 2016-os amerikai választásokba történt orosz beavatkozásokról, de meglehet, hogy ezt eleve ő rendelte el. Coats hozzátette: mindmáig egyáltalán nincs információja arról, hogy a hétfőn Helsinkiben tartott csúcstalálkozón mi hangzott el Donald Trump és Vlagyimir Putyin négyszemközti megbeszélésén.

Chuck Schumer, a demokrata párti szenátorok frakcióvezetője közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy Trumpnak mindaddig nem szabadna találkoznia és tárgyalnia az orosz elnökkel, amíg nyilvánosságra nem kerül, hogy a hétfői kétórás négyszemközti megbeszélésen mi történt, miről állapodtak meg. Schumer szerint Donald Trumpnak többé nem volna szabad négyszemközti tárgyalásokat folytatnia Vlagyimir Putyinnal, sem az Egyesült Államokban, sem Oroszországban, sem másutt.