Nyitókép: Pixabay

Leleplezték az omega-3 készítményeket - humbug volt az egész?

Infostart / InfoRádió - Harangozó Éva
2018. július 22. 18:04
Egy nagyszabású brit kutatás szerint nem védik a szívet az omega-3 zsírsavas étrend-kiegészítők. Az InfoRádiónak nyilatkozó kardiológus szerint ugyanakkor nem bizonyító erejű a vizsgálat.

A kutatásban több mint százezer, klinikai tesztekben részt vett ember adatait elemezték. Mint írták, egy az ezerhez az esélye annak, hogy az omega-3-készítmények jelentős egészségi előnyökkel járnának - idézte a BBC hírportálja. Az elemzés során főként az omega-3 tartalmú étrend-kiegészítők hatását vizsgálták, a halfélék fogyasztását kevésbé.

Nincs sok újdonság a kutatásban

Vértes András kardiológus, belgyógyász szerint a kutatás nem nagyon tér el az eddigi tudományos állásfoglalásoktól, hiszen

már más kutatások is kimutatták, hogy az omega-3 százszázalékosan nem véd a szív- és érrendszeri betegség ellen,

és nem csökkenti egyértelműen a szív- és érrendszeri halálozást.

A friss kutatás szerint nem igazolható, hogy az omega-3 tartalmú táplálékkiegészítők javították volna a szív-és érrendszeri betegek halálozását, illetve a koszorúérbetegségek előfordulását a vizsgált személyeknél - magyarázta az InfoRádiónak a kardiológus.

Hozzátette: egyértelműen nem volt meghatározva a kutatás során, hogy milyen vizsgálatok analízisét végezték, pontosan milyen omega-3 tartalmú készítményeket kaptak a vizsgált emberek, így

nem mondható el, hogy bizonyító erejű vizsgálat volt.

Ami egyértelműen bizonyított

"Az első vizsgálatokat az északi eszkimóknál végezték, és kimutatták, hogy azon eszkimók közül, akik sok halat ettek, egyértelműen kevesebben hunytak el szívhalálban, ennek hátterében pedig a halakban lévő nagy mennyiségű omega-3 és omega-6 tartalmú anyagokat feltételezték" - mondta Vértes András.

A kardiológus szerint a vizsgálat során használt táplálékkiegészítők elsősorban nem tengeri halakból készített omega-3-at tartalmaztak, hanem növényi rostok kivonatából készített omega 3-at, így nem egyértelmű, hogy pontosan miből álltak a tesztelt táplálékkiegészítők.

"Úgy néz ki, hogy elsősorban azok az érrendszervédők, amik az északi tengeri halakból készülnek"

- tette hozzá.

Mindezek tudatában lehet javasolni, hogy a szív-és érrendszeri kockázattal élő betegek szedjenek omega-3 és omega-6 tartalmú tápanyagokat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem védik a szívet az Omega 3 kiegészítők
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást