Újabb fordulat Trump és a pornószínésznő ügyében

Infostart / MTI
2018. május 3. 12:01
Donald Trump amerikai elnök megtérítette ügyvédjének a 130 ezer dollárt (több mint 34 millió forintot), amellyel az megvásárolta a Trumppal egyéjszakás kalandba keveredett Stormy Daniels pornószínésznő hallgatását - mondta el Rudy Giuliani egykori New York-i polgármester.

A kifizetés "tökéletesen jog szerintinek" fog bizonyulni - mondta a Fox News amerikai hírcsatornának adott interjújában Giuliani.

"Az összeget nem kampánypénzből fedezték.

Olyan tényt közlök önökkel, amelyet eddig nem ismertek. Nem sértették meg a kampányfinanszírozásra vonatkozó törvényeket" - tette hozzá.

Az amerikai elnök ügyvédi csapatához nemrég csatlakozott Giuliani szerint Trump több hónap alatt térítette meg a szóban forgó összeget.

A volt polgármester állítása ellentmond Donald Trump korábbi kijelentéseinek. Az elnök eddig tagadta, hogy köze lett volna Michael Cohen ügyvéd akciójához.

Interjúját követően Giuliani a Washington Post című amerikai napilapnak is nyilatkozott, és azt mondta, hogy egyeztetett az elnökkel a visszatérítés nyilvánosságra hozásáról. A volt polgármester szerint a Fox Newson elhangzott állításai nem mondanak ellent Trump korábbi kijelentéseinek.

Az elnök "valószínűleg nem tudott" Cohen lépéséről, amikor az egész megtörtént - idézte Giulianit honlapján a CNN amerikai hírcsatorna.

Michael Cohen a választási kampány idején 130 ezer dollárt utalt át Stephanie Clifford pornószínésznőnek azért, hogy hallgatásra bírja a Donald Trumppal tizenkét évvel korábban "bonyolított" egyéjszakás kalandjáról. A Stormy Daniels "művésznéven" szereplő nő azonban kitálalt, s arra hivatkozott, hogy a titoktartásra vonatozó egyezség nem érvényes, mert nem szerepel rajta Trump aláírása. A nő további anyagi kártérítésért is pert indított. Cohen elismerte ugyan, hogy átutalta a pénzt a nőnek, de arról nem szólt, hogy miért tette ezt. Az ügyvéd ellen törvénytelen kampányfinanszírozás gyanújával nyomozást indítottak.