Nyitókép: Thanászisz Sztavrakisz

Forrong Örményország

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2018. május 3. 15:56
Forrong Örményország, és előfordulhat, hogy egy stabil párttal nem rendelkező ellenzéki vezető lehet a miniszterelnök. Nikol Pasinján hétfőn több százezer honfitársát vitte az utcákra, megbénítva a közlekedést.

Ugyan kedden az örmény parlament elvetette azt, hogy szavazzon a terepszínű pólóban és baseball-sapkában kampányoló Nikol Pasinján miniszterelnöki kinevezéséről, a karizmatikus ellenzéki hatalmas sikert ért el az utcákon. Többszázezer honfitársa hallgatott a hívó szavára, és a polgári engedetlenség jeleként az utcákra vonult.

Jereván, a főváros utcáit kora reggeltől zászlókat lengető emberek zárták le. Sztrájkba léptek a reptéri dolgozók, leállt a metró, majd a vasutak is. Pasinján hívei kamionokkal zárták le az iráni és a grúz határ is

– írta az Independent.

A rendőrök az utcákon ácsorogva, unottan cigarettázva figyelték az eseményeket, miközben többezren töltötték meg Jereván főterét, a Köztársaság teret. Tudósítók megjegyezték, hogy Pasinjánnak akkora befolyása van, hogy szavára áll le vagy indul meg a forgalom.

Az örmények tömeges felháborodását az okozta, hogy a 10 éven át kormányzó Szerzs Szargiszjan volt elnök az ellenzék nyomására áprilisban lemondott az államfői megbízatásról. Csakhogy Republikánus pártja utána a parlamentben megválasztotta miniszterelnöknek, pedig előtte még arról szónokolt: nem normális, ha valaki több cikluson át kormányoz.

Szerdán ugyan a kormánypárt képviselői 55:45 arányban leszavazták Pasinján miniszterelnöki kinevezését, ő azonban azt mondja: a hatalom birtokosai érzik, hogy véget ért az idejük, és vagy kiállnak mellette a jövő heti újabb szavazáson, vagy támogatják miniszterelnök-jelöltségét az újra megrendezendő parlamenti választásokon – ha ismét nem sikerül miniszterlenököt választani.

Azt követően, hogy kormánypárti képviselők – a Republikánus párt tagjai – jelezték átállhatnak Pasinjanhoz, az ellenzéki vezér leállította az országos tiltakozó akciót. A Republikánusok ugyan nem említették név szerint, de azt mondták: nem állítanak saját jelöltet, és támogatják majd azt a politikust, akit a képviselők egyharmada jelöl.

Az örményországi kormányellenes tüntetők között éppúgy megtalálhatók a korrupció-ellenes aktivistából újságíróvá, majd politikussá vált Pasinjant szinte Messiásnak tartó hívők és azok, akik emberi jogokat, demokráciát és jogállamiságot követelnek.

Kommentátorok most azt találgatják, mennyire tud a nyugati értelemben demokratikussá válni Örményország – Jereván viszonya ellenséges a vele háborút vívó szomszédos Azerbajdzsánnal és Törökországgal is.

A kaukázusi volt szovjet köztársaság eddigi fő szövetségese így Oroszország volt, amely katonai bázisokat is fenntart az országban. Ugyanakkor a kormányzó elit ellen mozgósító Pasinjan sem akarja radikálisan megváltoztatni az oroszokkal fenntartott viszonyt, és azt mondta: a két állam stratégiai szövetséges marad ha hatalomra kerül. Cserébe Moszkva azt ígérte neki, hogy nem avatkozik bele az örmény belügyekbe – mondta hívei előtt.