Megtalálták egy védőszent ellopott szívét

Infostart / MTI
2018. április 28. 07:20
Megkerült az ír főváros védőszentjének, Szent Laurence O'Toole-nak hat éve ellopott szíve, amelyet a 12. század óta őriznek a dublini Christ Church katedrálisban.

Az egykori dublini érsek utolsó földi maradványának eltűntét 2012. március 3-án fedezték fel. A tolvaj felfeszítette a templom falára erősített fémketrecet, amelyben egy szívalakú fa ereklyetartóban őrizték a nagy becsben tartott relikviát. Az ismeretlen elkövető értékes arany kegytárgyakat hagyott érintetlenül, úgy tűnt, hogy csak az ereklye érdekli. A nyomozók akkori nyilatkozata szerint a tettes előző este rejtőzhetett el a templomban, és reggel, a nyitás után távozott a szívet tartalmazó ládikával.

A megkerült relikviát nagy ünnepi szertartás keretében helyezték vissza a helyére csütörtökön.

Az ereklye előkerülésének körülményei nem ismertek, mint ahogy azt sem tudni, hogy azonosították-e tolvajt.

Laurence O'Toole 1162 és 1180 között volt Dublin érseke, és nagy tiszteletnek örvendett békítő és karitatív tevékenysége miatt. 58 évesen halt meg Észak-Franciaországban, éppen egy békemisszió közben. Halálos ágyán nem végrendelkezett, mondván, hogy nincs egy fillérje sem. 1225-ben avatták szentté, miután sokan azt állították, hogy csoda történt velük a sírjánál.

A szíve volt utolsó megmaradt földi maradványa, mivel testének többi része már a 16. századi reformáció idején eltűnt egy angliai templom temetőjéből.