Többen meghaltak egy karaokeklubban történt tűzesetben

Infostart / MTI
2018. április 24. 07:34
Legkevesebb 18 halálos áldozata van a dél-kínai Kuangtung tartományban fekvő Csingjüan városának egyik karaokeklubjában keddre virradóra történt tűzesetnek - közölték hírügynökségek a helyi rendőrségre hivatkozva.

A tüzet időközben eloltották. A történtek során legalább öten megsérültek. A rendőrség gyújtogatásra gyanakszik. Az ügyben vizsgálatot indítottak. A kínai hatóságok időközben Liu Csunluként azonosították a feltételezett gyújtogatót. A 32 éves férfi után körözést adtak ki. A rendőrség emellett 200 ezer jüan (8 millió forint) nyomravezetői díjat is kitűzött.

Liu Csunlut azzal gyanúsítják, hogy egy veszekedést követően ő rakta a tüzet a három emelet magas Lan Kvai Fong nevű bárban - jelentette a CCTV kínai hírtelevízió. A tévé úgy tudja, hogy el is torlaszolta a klubhelyiség egyetlen ki- és bejáratát, ami miatt a vendégek nem tudtak elmenekülni.

Az életeket követelő tűzesetek nem számítanak ritkának Kínában, mivel a biztonsági óvintézkedéseket gyakran figyelmen kívül hagyják.