Rendkívüli állapot Horvátországban

Infostart / InfoRádió - Sigmond Árpád
2018. április 17. 21:23
Az elvándorlás miatt rendkívüli állapot van a Horvátországban - jelentette ki horvát államfő.

Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő már többször bírálta országa kormányát, hogy az nem tesz meg mindent a kedvezőtlen demográfiai folyamatok megállításáért, majd kedden a közép-dalmáciai Sibenikben beszélt erről.

„A fiatalok elhagyják Horvátországot a jobb élet reményében. Amikor nemrég arról beszéltem, hogy konkrét demográfiai intézkedésekre van szükség, azt mondták túlzásokba esem. Horvátországból csak tavaly 80 ezer ember költözött el. Mi ez, ha nem rendkívüli állapot, amely rendkívüli intézkedéseket követel?" – firtatta az államfő. Úgy vélte: az állami vezetők elsődleges feladata, hogy megteremtsék a feltételeket a tisztességes élethez. Konkrét cselekvési tervre van szükség a népesség megújításához, nem újabb stratégia kidolgozására – fogalmazott a politikus.

Horvátország súlyos demográfiai gondokkal küszködik. A statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint tavaly a csaknem négymilliós országban 17,6 ezerrel több ember halt meg, mint ahány született. Ez a legnagyobb természetes fogyás a második világháború óta. Ha ehhez hozzáadjuk a 2017-ben kivándoroltak számát, akkor összességében 58 ezres népességcsökkenésről lehet beszélni. Sajtóhírek szerint a kormány az ötödik demográfiai stratégia kidolgozására készül 1996-óta, miközben az eddigieket sem valósították meg. Eddig jóformán minden kormány új népesség-megújulási tervet dolgozott ki, azonban egyiknek sem szereztek érvényt.

Februárban a területért felelős miniszter egy sajtótájékoztatón mutatta be a legutóbbi demográfiai program elemeit, ám népesedésügyi államtitkára még e sajtótájékoztató keretében komolytalannak nevezte az intézkedéseket és be is jelentette lemondását.