Tömegbe hajtott egy jármű Németországban, többen meghaltak

Infostart
2018. április 7. 17:27
Belehajtott a tömegbe egy kistereharutó szombaton a németországi Münster belvárosában. A helyi rendőrség szerint legkevesebb hárman - a kisteherautó vezetőjével együtt négyen - meghaltak és többen megsebesültek.

Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi város központját lezárták, a helyszínen mentők, rendőrök és tűzoltók dolgoznak - közölte a rendőrség.

Az eset a helyiek és a turisták körében is népszerű Kiepenkerl nevű vendéglő előtti téren történt.

A kisteherautó teraszon ülő emberek közé hajtott Münster történelmi belvárosában, vezetője a gázolás után végzett magával - mondta egy rendőrségi szóvivő a Rheinische Post című tartományi lapnak.

A helyszínelés során, kora este a kisteherautóban gyanús tárgyat találtak, ezért kiürítették a környéket és vizsgálják, hogy veszélyes-e a tárgy - tette hozzá a szóvivő.

Több német országos hírportál arról ír, hogy a rendőrség feltételezése szerint terrortámadás történt. Az igazságügyi tárca közölte, hogy legkevesebb hárman - a kisteherautó vezetőjével együtt négyen - meghaltak. A sebesültek száma harminc és ötven között lehet, köztük hatan életveszélyes állapotban vannak.

A münsteri rendőrség a Twitteren a találgatások és a nem megerősített információk terjesztésének mellőzését kérte.

A német szövetségi kormány ügyeletes szóvivője útján kinyilvánította részvétét az áldozatok és a sebesültek hozzátartozóinak. Így tett Münster polgármestere, Markus Lewe is, aki egyben köszönetet mondott a mentésben és az ügy feltárásában résztvevő szakembereknek. Újságíróknak elmondta, hogy egyelőre nem ismert az eset háttere.