Nyitókép: ANGELO CARCONI

Ferenc pápa ellenállásra szólította fel a fiatalokat

Infostart / MTI
2018. március 25. 13:18
Ferenc pápa virágvasárnap Rómában, az Egyesült Államokban a fegyvertartás szigorítását követelő tömegtüntetések másnapján felszólította a világ fiataljait, hogy szálljanak szembe az őket elhallgattatni kívánó felnőttekkel.

"A fiatalok elhallgattatása olyan kísértés, amely mindig is létezett" - mondta a pápa. Számos módja van annak, hogy a fiatalokat csendessé és láthatatlanná tegyék. Számos módszer van arra, hogy 'elaltassák' a fiatalokat, hogy ne csapjanak zajt, hogy ne kérdezzenek és ne vonjanak semmit kétségbe" - hangsúlyozta a fiatalok világnapján, a Szent Péter téren tartott virágvasárnapi miséjében a katolikus egyházfő.

Jorge Bergoglio Jézus szavait idézte a "túlságosan nyíltszívű és hangos" tanítványokról. "Ha ők hallgatnak, a kövek fognak kiáltani" - mondta.

Vatikánváros, 2017. április 9. Ferenc pápa virágvasárnapi misét pontifikál a vatikáni Szent Péter téren 2018. március 25-én. A húsvéti nagyhetet felvezető vasárnapon a katolikus egyház Jézusnak a kereszthalála előtti Jeruzsálembe vonulásáról emlékezik meg. (MTI/EPA/Angelo Carconi)

"Kedves fiatalok, nektek kell döntenetek! (...) Ha mi, felnőttek és (közöttünk) az oly gyakran korrupt vezetők hallgatunk, a világ néma marad, és elveszíti az örömöt, kérdelek titeket: ti vajon kiáltotok-e? Legyetek szívesek, döntsetek, mielőtt a kövek kiáltani fognak" - fogalmazott.

Ferenc pápa, aki korábban többször is elítélte a fegyvergyártást és a lövöldözéseket, nem tett konkrét utalást az egyesült államokbeli tömegtüntetésekre, amelyeken többségükben fiatalok vettek részt. A tüntetők a fegyvertartás megszigorítását követelték, a floridai gimnáziumban történt februári lövöldözés túlélőinek felhívására.

A 81 éves egyházfő hosszú és ünnepélyes virágvasárnapi misét mutatott be a Szent Péter téren összegyűlt tízezrek előtt. Kezében pálmaággal vezette a körmenetet a keresztény világ legnagyobb temploma előtt, emlékezve a napra, amelyen a Biblia szerint Jézus bevonult Jeruzsálembe, ahol öt nappal később keresztre feszítették.