Zaklatási ügyek: elbocsátották James Levine sztárkarmestert

Infostart
2018. március 13. 11:04
Elbocsátotta hétfőn a New York-i Metropolitan Opera (Met) James Levine sztárkarmestert, miután az ellene folytatott vizsgálat igazolta, hogy pályafutása alatt számos művészt szexuálisan zaklatott.

Levine 1971-ben debütált a Metben, az operaház 135 éves történetének egyik meghatározó alakja lett. Művészeti igazgatóként formálta az intézmény repertoárját, a hetvenes évektől több mint 2500 előadást vezényelt. Két évvel ezelőtt leköszönt posztjáról Parkinson-kórja miatt, de továbbra is ő irányította a fiatal művészek képzését.

Tavaly decemberben azonban felfüggesztették, mivel a New York Post és a The New York Times riportjai arról számoltak be, hogy a hatvanas évektől szexuálisan zaklatott és bántalmazott fiatal művészeket. Az operaház a sajtóhírek után megbízott egy korábbi ügyészt, hogy minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytasson le a hatvanas évektől a nyolcvanas évekig terjedő időszakra vonatkozó, Levine elleni vádak miatt. Az ügyben több mint 70 embert hallgattak meg.

A Met közleménye szerint a vizsgálat megállapította, hogy

Levine szexuális zaklató volt már a Metbe kerülése előtt, és ott is folytatta megengedhetetlen viselkedését.

Hitelt érdemlő bizonyítékokat is találtak arra, hogy a befolyásos posztot betöltő Levine a karrierjük kezdetén álló, érzékeny fiatal művészekkel szemben megengedhetetlen módon viselkedett és szexuálisan zaklatta őket.

A 74 éves Levine-t képviselő Tim Fox nem kommentálta az elbocsátást és a vizsgálat megállapításait.
Levine ellen bűncselekmény miatt nem történt vádemelés.