Donald Trump újabb részleteket közölt a Kim Dzsong Unnal való találkozóról

Infostart / MTI
2018. március 9. 06:21
Donald Trump amerikai elnök májusban találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel - jelentette be Csung Jui-jong, a dél-koreai elnök, Mun Dzse In nemzetbiztonsági tanácsadója Washingtonban, a Fehér Házban csütörtök este.

Csung Jui-jong rövid nyilatkozatot tett, újságírói kérdésekre nem válaszolt. Közölte: Észak-Korea kész feladni nukleáris programját, Kim Dzsong Un elkötelezett az atomfegyver-mentesítés mellett, és a jövőben tartózkodni fog a további nukleáris és rakétakísérletektől. Ugyanakkor - fogalmazott Csung - az észak-koreai vezető megérti azt is, hogy az amerikai-dél-koreai rutinszerű hadgyakorlatok folytatódnak majd.

A dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsadó - aki pár nappal ezelőtt a Phenjanban tárgyaló dél-koreai küldöttség vezetőjeként találkozott Kim Dzsong Unnal - azt is elmondta:

az észak-koreai vezető a lehető leggyorsabban szeretne találkozni az amerikai elnökkel,

tárgyalási készségéről levelet küldött Donald Trumpnak, aki elfogadta a csúcstalálkozóra szóló meghívást.

A levelet - amelyről a Fox televízió már csütörtök délután kiszivárogtatott információkat - a dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsadó továbbította a Fehér Háznak. Csung Jui-jong egyúttal tájékoztatta észak-koreai tapasztalatairól Donald Trumpot.

A megbeszélésen jelen volt Herbert McMaster amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó is. "Donald Trumppal együtt bizakodóak vagyunk, hogy diplomáciai eszközökkel kiaknázhatjuk a békés megoldás lehetőségeit" - fogalmazott a dél-koreai politikus. Ugyanakkor leszögezte azt is, hogy mindaddig folytatódik a nyomásgyakorlás Észak-Koreára, amíg Phenjan nem váltja szavait konkrét cselekvésre.

Donald Trump a tájékoztató után másfél órán belül Twitter-bejegyzésben reagált a Csung Jui-jong által elmondottakra. Az elnök pontosított: Kim Dzsong Un nem egyszerűen csak felfüggeszti, befagyasztja a nukleáris és rakétakísérleteket, hanem atomfegyver-mentesítésről beszélt a dél-koreai küldöttségnek.

A csúcstalálkozóig Phenjan - írta az amerikai elnök - nem hajt végre rakétakísérletet. A csúcstalálkozó szervezése már folyik - közölte Donald Trump.

Nyomásgyakorlás

Abe Sindzó japán miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök egyetért abban, hogy a nemzetközi közösség továbbra is a lehető legnagyobb nyomást gyakorolja Észak-Koreára.

Az amerikai elnökkel folytatott pénteki telefonbeszélgetéséről beszámoló japán kormányfő úgy fogalmazott: "Üdvözöljük az Észak-Korea hozzáállásában bekövetkezett változást", utalva ezzel arra, hogy Phenjan kész tárgyalni az atommentesítés feltételeiről. Washington és Phenjan közeledése a szankciós politika gyümölcse - tette hozzá a miniszterelnök, aki jelezte, egyetértettek Trumppal abban, hogy a nemzetközi közösségnek továbbra is a lehető legnagyobb nyomást kell gyakorolnia Észak-Koreára.

Abe Sindzó riportereknek jelezte, hogy a jövő hónap elején szeretne az Egyesült Államokba látogatni, s hogy számos kérdés mellett Észak-Koreáról is beszélni kíván a Fehér Ház lakójával.

A hírügynökségek emlékeztetnek Donald Trump csütörtök esti megjegyzésére, miszerint a szankciók fennmaradnak mindaddig, amíg meg nem születik valamilyen megállapodás az atommentesítésről.

Történelmi jelentőségű

Mun Dzse In dél-koreai elnök üdvözölte és történelmi jelentőségűnek nevezte pénteken Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető bejelentett találkozóját.

"A májusi találkozó mérföldkő lesz a koreai-félszigeti béke szempontjából. Ha Trump és Kim elnökök találkoznak egy Korea-közi csúcstalálkozó után, akkor már valóban egyenesbe jut a Koreai-félsziget atomfegyvermentessé tétele" - idézte a dél-koreai elnököt szóvivője.