eur:
394.57
usd:
369.67
bux:
65738.49
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Tari Annamária egyetért az iskolai mobiltilalommal

Tari Annamária egyetért az iskolai mobiltilalommal

A következő tanévtől tilos lesz a mobiltelefonok használata a francia iskolákban. Az InfoRádió által megkérdezett pszichoterapeuta szerint ez jó döntés, ugyanakkor számolni kell az elvonási tünetek megjelenésével is.

„Amit a franciák csinálnak – én azt gondolom –, egy nagyon figyelemreméltó és nagyon előrelátó intézkedés” – mondta Tari Annamária. Jean Twenge amerikai pszichológus tavaly augusztusban megjelent kötetében kifejti, hogy a 10-12 éves korosztály egyre rosszabb érzelmi állapotban van a szorongást okozó közösségi média miatt – hangsúlyozta a pszichoterapeuta.

„Nagyon hamar formálódnak az alkalmatlanságérzéssel, kisebbrendűségi érzéssel kapcsolatos szorongások.

Felnőtt szorongással, depresszióval, nehézségekkel és kortársagresszióval kell megküzdeniük egy olyan világban, amit a hiperkonnektivitás, az azonnali érzelmi szükséglet kielégítés lehetősége jellemez és iszonyú gyors” – fogalmazott Tari Annamária. A rájuk zúdított információözön miatt nem is csodálkozhatunk azon, hogy a gyerekeknek és fiataloknak olykor kevés az érdeklődés vagy a kíváncsiság a szemében – tette hozzá.

A francia oktatási miniszter szerint a szeptembertől bevezetett intézkedések a zaklatás elleni küzdelem része is. A gyermekek nyolcvan százaléka számolt be arról, hogy súlyos agresszió, bántalmazás éri az interneten keresztül – hivatkozott Tari Annamária az UNICEF nyári felmérésére. Bár az iskolaidő után ugyanígy zaklathatják őket, de legalább az iskola egy olyan hellyé válhat a diákok számára, amit a mobiltelefon nélküli nyugodtság jellemez. Az osztályteremben nem kell az online térben érvényesülő szabályoknak megfelelni. „Nem kell tartani attól, hogy órán is tökéletesen kell kinézni” – tette hozzá.

Ha egyszerűen elveszik a gyerektől az online világ elérését, elvonási vagy hiánytüneteket okozhat, ami általában indulatos és agresszív reakcióval jár együtt.

„Örömfunkciót elvenni csak úgy nem lehet, csak ha kínálunk helyette valamit”

– fogalmazott a pszichoterapeuta. A kutatók tartanak attól, hogy a fiataloknak annyira az életük részévé válik az okostelefon, hogy nehezen hiszik el, hogy nélküle is lehet élni. 

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, de az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András Magosz-főtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×