Olasz választások: csak a bizonytalanság biztos

Infostart / InfoRádió - Hlavay Richárd
2018. március 5. 16:13
A vasárnapi eredmények azt mutatják, hogy a választók nem szeretnék, ha az eddigi politika érvényesülne Olaszországban, mert az szerintük csődbe vinné az országot.

Szomráky Béla újságíró az InfoRádió Reggelinfó című műsorában elmondta, a vasárnapi olasz választások után egyik formációnak sem lett többsége, illetve a pártok közötti esetleges együttműködését nehezítheti a meghirdetett programok különbözősége is.

A Berlusconi-vezette jobboldali konzervatív pártszövetségnek – a Hajrá Olaszország, az Északi Liga, az Olasz Testvérek és egyéb jobboldali pártok együttműködésének – 2,5 százalékpont hiányzik ahhoz, hogy elérje a 40 százalékos garantált többséget. Az egyik lehetséges forgatókönyv az, amit egyik jobboldali szenátor említett, vagyis hogy „sorban fognak állni” a kisebb, lemorzsolódásra ítélt erők, hogy hozzájuk csatlakozhassanak.

Szomráky elképzelhető forgatókönyvnek tartja azt is, ha a konzervatív pártszövetségből kiugrik a legnagyobb előtérőrest produkáló Liga és összeáll az Olasz Testvérek nevű párttal, és így bőven meglehet a többség. Azt is mondta, a két párt elképzelése között több hasonlóságot is fel lehet fedezni, elsősorban a migráció kezelésben.

Szomráky Béla szerint a politikai térkép teljesen átrajzolódott, mivel a mostani szavazáson a protest szavazatok győztek: délen a szegénység elleni jelszavakkal, a garantált fizetés ígéretével az Öt Csillag Mozgalom győzedelmeskedett, északon pedig a Liga tudott szavazatokat szerezni a migráció kezelésében tett ígéreteivel. 

„Van egy olasz mondás, hogy 

»semmi sem tartósabb az átmeneti állapotnál«

 – mondta az újságíró, aki szerint a választások után sokáig fenn fog maradni a bizonytalan állapot, és egyáltalán nem biztos, hogy meg tud alakulni az új kormány. Az újságíró hozzátette, az olasz államfőnek mérlegelnie kell, hogy az egyelőre ismert százalékok alapján – amelyek nem feltétlen esnek egybe a kiosztandó mandátumok számával – kit bíz meg a kormányalakítással, mivel a szavazók egyértelműen kifejezték az elégedetlenségüket az előző politikával szemben, amely szerintük csődbe vitte Olaszországot. 


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Olasz választások: csak a bizonytalanság biztos
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást