eur:
393.79
usd:
364.64
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Vörösbe borult Róma, Aleppo és Moszul az üldözött keresztényekért

Vörösbe borult Róma, Aleppo és Moszul az üldözött keresztényekért

Vörös színbe borult a római Colosseum világban üldözött és meggyilkolt keresztényekre emlékeztetve, amihez a szíriai Aleppo és az iraki Moszul templomai is csatlakoztak a Vatikánnal együtt.

Az Afrikában és Ázsiában tapasztalható keresztényellenesség két áldozatát és rokonaikat fogadta Ferenc pápa a Vatikánban a keresztényüldözésnek szentelt figyelemfelkeltő napon. Galerius római császár ugyanis a 4. század elején ezen a napon rendelte el a keresztények üldözését.

A katolikus egyházfő a nigériai Rebecca Bitrunnal találkozott. A nőt 2014-ben rabolta el a Boko Haram radikális iszlamista szervezet, amelynek két évig volt fogságában. A terhes Rebecca Bitrun nem tagadta meg keresztény hitét, ezért egyik kisgyerekét megölték, egy másikat eladták. Ferenc pápa fogadta a pakisztáni Asia Bibi férjét és egyik lányát is. A hazájában a katolikus kisebbséghez tartozó Asia Bibit a muzulmánokkal szembeni "rágalmazás" vádjával kilenc év börtönre, majd halálra ítélték. Jelenleg fellebbezése felülvizsgálására vár.

Az ókori amfiteátrumot vörös színben világítják meg a keresztények kiontott vérére emlékeztetve.

 Felidézik a Közel-Keleten, éppúgy, mint Egyiptomban üldözött és legyilkolt keresztényeket azokkal együtt, akik Európában is terrorista támadások vagy diszkrimináció áldozatai. Vörösbe borul Aleppóban a harcokban károsult Szent Éliás székesegyház és a Szent Pál templom az iraki Moszulban. A kezdeményezéshez a világ több városának temploma csatlakozik.

Nem ez az első ilyen akció: korábban már a római Trevi-kutat, a londoni Westminster-palotát, a Megváltó Krisztus szobrát Rio De Janeiróban, a párizsi Szent Szív bazilikát világították meg hasonlóképpen. A római Colosseum a keresztényekkel szembeni ókori üldözés egyik jelképes helyszíneként ismert, valójában itt nem gyilkolták le őket.

A Colosseumnál tartott megmozdulást a Szenvedő Egyházat Segítő (ACS) olasz katolikus mozgalom szervezi. Az ACS Twitter-fiókján a római katolikus egyetemeken tanuló magyar hallgatók is kiálltak a kezdeményezés mellett.

Ferenc pápa gyakorta ismételt mondása szerint a modern világban jóval nagyobb a keresztény mártírok száma, mint az ókori keresztényüldözések éveiben volt.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×