Inforádió

Meghallgatom Élő adás

Nincs magyar áldozata az osztrák vonatbalesetnek

Inforádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Összeütközött két személyszállító vonat az ausztriai Niklasdorfban, a balesetben legalább egy ember meghalt, és akár húszan is megsérülhettek, közülük többen súlyosan - mondta el Lucas Kundigraber, a stájerországi vöröskereszt munkatársa hétfőn. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatása szerint a baleset áldozata nem magyar állampolgár, a sérültek között sincsenek magyarok.

Az osztrák rendőrség 22 sérültről - köztük három gyerekről - adott hírt. A halálos áldozat vélhetőleg egy nő, állampolgársága egyelőre nem ismert.

A baleset helyszínére 19 mentőkocsi és két sürgősségi jármű érkezett, és további húsz járművet helyeztek készültségbe. A vonatok háromnegyed egy körül rohantak egymásba egyelőre ismeretlen okokból a Leoben körzetben található Niklasdorf vasútállomásának közelében. Az egyik szerelvény kisiklott, és legalább egy kocsi teljesen az oldalára borult.

A Graz és Saarbrücken között közlekedő EuroCity vélhetően egy elővárosi gyorsvasútnak ütközött neki oldalról - mondta az Osztrák Államvasutak (ÖBB) egyik szóvivője az APA osztrák hírügynökségnek.

K EPA20180212331

A baleset és a felsővezeték-károsodás miatt lezárták a Niklasdorf és Leoben közötti vasúti szakaszt. A távolsági vonatok kivárják a vágányzárat, a regionális szerelvényeket pedig elterelik. Az ÖBB honlapján azt írta, hogy 30-60 perces késésekkel kell számolni a térségben.

Az osztrák vasúttársaság szerint fél három körül végeztek a mentési munkálatokkal. A sérülteket egy közeli kórházba szállították.

Anton Lang stájer közlekedésügyi tisztségviselő "borzalmas szerencsétlenségként" beszélt a történtekről, és együttérzéséről biztosította az áldozatokat, valamint hozzátartozóikat. A szociáldemokrata politikus a baleset okának maradéktalan feltárását követelte, és megköszönte a mentőegységek munkáját.

K EPA20180212333
K EPA20180212332

A KKM hétfői közleményében azt írta: a vonatszerencsétlenség áldozata nem magyar, és a jelenlegi információk alapján a sérültek között sincs magyar állampolgár, erről az osztrák rendőrség tájékoztatta a bécsi magyar nagykövetséget. Közölték: részvétüket fejezik ki az elhunyt családjának, a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánnak.