eur:
393.76
usd:
365.05
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Rádiókra és tévékre tapadnak a németek

Rádiókra és tévékre tapadnak a németek

Berlinben a nagykoalíció újraélesztésén fáradozó három párt vezetői ma délelőtt folytatják erőfeszítéseiket kompromisszum kidolgozására. Az egészségügy reformját, a munkavállalók időszakos alkalmazását és a lakáskérdés megoldását illetően még komoly szakadék tátong a Kereszténydemokrata és Keresztényszociális Unió valamint a Szociáldemokrata Párt álláspontja között.

A tárgyalásokat szinte példátlan érdeklődés kíséri, ugyanis felmérések kimutatták, hogy az elmúlt napokban felszökött a tévéhíradók nézettsége, illetve a rádió hírközléseinek hallgatottsága. Mindez összefügg azzal, hogy a lakosság bizalma erősödött a média iránt.

A mainzi egyetem most közzétett tanulmánya kimutatta, hogy három évvel ezelőtt a németek 19 százaléka úgy vélte, hogy a tévé, a rádió és a sajtó erősen elferdítve közli a környezetvédelemmel, az egészségüggyel vagy a politikai botrányokkal kapcsolatos híreket. Egy évvel később a bizalmatlanok tábora már 20 százalék fölé emelkedett, és egyre többen hangoztatták, hogy az állami média a propaganda szolgálatába szegődött.

Ebben alighanem szerepet játszott a Frankfurter Allgemeine Zeitung egy korábbi munkatársának, Udo Ulfkotte-nek 2014 őszén „Megvásárolt újságírók” címmel magyarul is megjelent, dokumentumkötete. A német és a nemzetközi média visszásságait leleplező könyv hosszú időn át a sikerlista élén állt. Udo Ulfkotte állításait sokan megerősítve érezték 2016 januárjában, amikor kiderült, hogy a német hírközlőszervek csaknem egy héten át teljesen elhallgatták, hogy 2015 szilveszter éjszakáján a kölni főpályaudvar előtt migráns fiatalemberek tucatjával erőszakoltak meg és raboltak ki német lányokat.

Tavaly azonban már némileg megváltozott a lakosság véleménye, ugyanis a hitetlenkedők tábora 17 százalékra zsugorodott. Ezzel párhuzamosan 28-ról 42 százalékra emelkedett azoknak a száma, akik valóban hihetőnek vélik a tévé, a rádió és az újságok jelentéseit. A mainzi egyetem nagyszabású tanulmányából kitűnik azonban, hogy elsősorban az állami tévécsatornák és rádióállomások valamint a napisajtó iránt erősödött a bizalom.

Ennek ellenére változatlanul sokan vélik úgy, hogy a média nem tükrözi megfelelően a megélt valóságot. A válaszadók csaknem egynegyede szerint jelentős szakadék tátong a mindennapi élet eseményei és a hírközlő szervek beszámolói között.

Azonban még ennél is jóval nagyobb a bizalmatlanság az internet információi iránt, ugyanis az internet útján terjedő híreket a lakosság alig egytizede hiszi el, és mind többen érzik úgy, hogy a hatóságoknak erélyesebben kellene fellépniük a nem egyszer gyűlöletet keltő álhírek kiagyalóival szemben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×