eur:
394.74
usd:
371.32
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma
Egyelőre rejtély, hogy milyen lesz Románia első női kormányfője

Egyelőre rejtély, hogy milyen lesz Románia első női kormányfője

Megalakult az új román kormány, amelynek tagjai letették a hivatali esküt az államfőnek. Az egyelőre nem látszik, hogy mekkora valós befolyása lesz az ország első női miniszterelnökének a szociáldemokrata párt vezetőjével szemben.

Nem okozott meglepetést, hogy a román parlamentben a képviselők bő kétharmados többséggel szavaztak bizalmat Viorica Dancila kormányának, mondta az InfoRádiónak Pászkán Zsolt, a Külügyi és Külgazdasági Intézet külső szakértője.

„Minden helyi kiskirály megkapta a maga szeletét ebből a tortából,

ezért nem voltak »disszidensek« a parlamenten belül, és így ez várható volt” – mondta a szakértő. Hozzátette, a mostani kormány nagyban függ a szociáldemokrata párton (PSD) belüli erőviszonyoktól, például attól, hogy Liviu Dragnea, a PSD elnöke képes lesz-e megőrizni a befolyását, miközben még mindig folyik ellene a büntetőügyek vizsgálata. 

Egyelőre rejtély, hogy milyen lesz Románia első női kormányfője

Nehéz lesz Viorica Dancilának fajsúlyos politikussá építenie magát, mert a személyiségéből eddig a közvélemény nem tudott egy karakteres következtetést levonni: 

„Az eddigi melegfelvonulásai olyan általánosak és olyan semmitmondóak, sőt laposak” 

– mondta a szakértő. Hozzátette, hogy ilyen esetekben fordul elő, hogy valaki „túlmozgásos” lesz és saját profilt akar kialakítani, amit viszont a párton belül Liviu Dragnea nem engedne meg.

Pászkán Zsolt arról is beszélt, hogy az RMDSZ sincs könnyű helyzetben, mert a romániai magyar közösség elvárásait nehéz valóra váltani.  

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 06:52
×
×
×
×