Simicskó István: Nyugat-Európa is példát vehet a V4-ek közti együttműködésről

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2018. január 25. 19:03
Peter Gajdoš szlovák védelmi miniszterrel egyeztetett ma Pozsonyban Simicskó István magyar honvédelmi miniszter. A két tárcavezető a migráció kapcsán Európát érintő biztonsági kihívásokról, a V4-ek csoportján belüli, illetve kétoldalú védelmi együttműködésről, a közös haderőfejlesztési program lehetőségeiről és egy közös légtérvédelmi program tervéről is egyeztetett.

Peter Gajdoš a találkozót követő sajtótájékoztató legelején köszönetet mondott a magyar félnek azért a közösségi aktivitásért és gondoskodásért, amelyet a 2006-os hejcei repülőgép-katasztrófa során és azóta is kifejtenek. A 12 évvel ezelőtti tragédiában 42 szlovák katona vesztette életét, s mindössze egy élte túl a balesetet. „Köszönöm Magyarországnak, hogy lelkiismeretesen gondozza a tragédia helyszínén emelt emlékművet, amely az önálló Szlovákia legtragikusabb eseményének állít emléket” – fogalmazott a szlovák tárcavezető.

Simicskó István mindenekelőtt a két ország visegrádi csoportban kifejtett védelmi együttműködését hangsúlyozta, melyet példaértékűnek nevezett. „Nyugat-Európa is példát vehet a V4-ek közti együttműködésről. Örömmel tölt el, hogy a csoportosulásnak jó hírneve van az Európai Unióban” – jegyezte meg a magyar honvédelmi miniszter, hozzátéve, hogy

Európában ma a biztonság óriási érték, s ennek az együttműködésnek és a közös döntéseknek köszönhetően Magyarország és Szlovákia a legbiztonságosabb országok közé tartozik a földrészen.

Peter Gajdoš elmondta, a védelmi erők fejlesztésének lehetőségéről is egyeztettek. E területen a páncélozott gépjárműpark és egyéb védelmi technológiák modernizációjában látják Szlovákia és Magyarország együttműködésének lehetőségét. A szlovák tárcavezető megemlítette, hogy Szlovákia különböző tüzérségi rendszerek és a Kelet-Európában kiváló referenciákkal bíró Božena aknakereső felajánlásával tudna hozzájárulni a magyar védelmi eszköztár bővítéséhez.

Simicskó István érdeklődéssel nyugtázta a felajánlást, szavai szerint mindkét minisztériumban a szakosztályok feladata lesz, hogy mérlegeljék a jövőbeni együttműködés lehetőségeit. „Szeretnének együttműködni a fejlesztések és a technikai eszközök vásárlásának során. A szlovák védelmi tárca céljai nagyon megegyezők a mi elképzeléseinkkel, ezért a közös vásárlás lehetőségét sem tartom kizártnak a jövőben” – szögezte le Simicskó.

Szlovák kollégája még hozzátette, a kétoldalú együttműködésről szóló egyeztetéseknek lesz folytatása. Szlovákia és Magyarország pedig továbbra is azonos álláspontot képvisel védelmi kérdésekben, legyen szó akár a NATO-n, akár a visegrádi csoporton belüli feladatokról.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Simicskó István: Nyugat-Európa is példát vehet a V4-ek közti együttműködésről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást