Az iszlám radikalizálódás mérgezi a francia börtönöket

Infostart / InfoRádió - S. Ráduly János (Franciaország)
2018. január 24. 17:49
Több mint egy hete tart a börtönőrök sztrájkja Franciaországban, és a helyzet egyre inkább elmérgesedni látszik. A francia lapok szerint harminc éve nem volt példa hasonló intenzitású megmozdulásra e területen.

A francia börtönőrök dühösek.

Az utóbbi hetekben egymás után, mintha összehangolt akciókról lett volna szó, több börtönben radikális iszlámra áttért elítélt támadt őrökre, több esetben súlyosan megsebesítve őket.

Betelt a pohár  hangoztatják azóta a börtönőröket képviselő szakszervezetek vezetői, akik biztonságosabb munkakörülményeket, illetve nagyobb anyagi és erkölcsi elismerést követelnek az őket felügyelő igazságügyi minisztertől.

Már évek óta köztudott, hogy a francia börtönök túlzsúfoltak és lerobbant állapotban vannak: a jelenleg közel 70 ezer elítélt közül tavaly december 1-jén több mint ezerötszázan földre tett matracokon aludtak. De most a sztrájk kapcsán az is kiderült, hogy a börtönőrök felszerelése is elavult, az érintettek követelései közé e probléma megoldása is bekerült. De ez még mindig nem a legnagyobb gondjuk.

Iszlamista térhódítás a francia börtönökben

A legégetőbb probléma az, hogy az elmúlt néhány évben megjelentek a börtönökben a radikális iszlám hitre áttért elítéltek – számukat jelenleg 1600-ra becsülik, illetve azok, akik terrorizmus miatt kerültek rács mögé. Ez utóbbiak száma tavaly decemberben 505 fő volt.

A gond az, hogy e két kategóriát, a terroristákat és az iszlámistákat a többi elítélttel együtt őrzik, márpedig e bűnözők egyes megfogalmazások szerint valósággal megmérgezik a börtönökben a levegőt, azaz másokat is radikalizálnak.

A francia kormánynak egyelőre nincs elképzelése arról, hogy mihez kezdjenek velük, vannak szakértők, akik úgy vélik, teljesen el kellene őket különíteni, mások szerint ez nem jó megoldás. Pedig a kérdés sűrgős, a következő hónapokban ugyanis további, a közel-keleti hadszíntért megjárt és onnan visszatért francia terrorista kerülhet börtönbe, tovább erősítve a jelenlegi felfordulást.

Az elmúlt napokban négy francia ügyvéd beperelte a francia államot, ily módon próbálva elérni, hogy a kormány hozza haza Szíriából azokat a francia állampolgárságú dzsihadista nőket, akiket ottani kurd erők tartanak jelenleg is fogva. 

Az ügyvédek szerint a szóban forgó nőknek joguk van ahhoz, hogy francia bíróság ítélkezzen fölöttük, és ezt a jogot a francia államnak kell biztosítania.

Ha a kezdeményezés sikerrel jár, nagy esély van arra, hogy rövidesen a női börtönökben is felerősödik a radikális iszlám. 

Mindeközben a francia igazságügyi miniszter kedden 30 millió eurós, béremelésre és egyéb prémiumokra előírányzott keretet ígért a sztrájkoló börtönőröknek, ám azt a szakszervezetisek elutasították. A pénz nem elég, biztonságosabbá és vonzóvá kell tenni a szakmát, vissza kell állítani a börtönőrök tekintélyét – nyilatkozták, egyben a sztrájk további durvulását helyezve kilátásba. 


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az iszlám radikalizálódás mérgezi a francia börtönöket
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást