eur:
394.41
usd:
370.09
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Ilyen lenne, ha észak-koreai rakétatámadás érné Tokiót

Ilyen lenne, ha észak-koreai rakétatámadás érné Tokiót

Evakuációs gyakorlatot tartottak hétfőn a japán fővárosban, amelyben 300 önkéntes részvételével tesztelték, milyen gyorsan tudnak biztonságos helyre menekülni egy esetleges észak-koreai rakétatámadáskor.

Tokióban mintegy 300 önkéntessel evakuációs gyakorlatot tartottak – írja a Reuters. A résztvevőknek a lehető leggyorsabban kellett eljutniuk a metrómegállókhoz és más föld alatti óvóhelyekhez azt szimulálva, mintha egy észak-koreai rakétatámadás történt volna. 

A japán kormány számításai szerint

ha Észak-Korea kilő egy rakétát, akkor az 10 perc alatt éri el az országot, és a kilövés után 3 perccel tudnák kiadni az első riasztást.

A gyakorlatot a Tokyo Dome baseballstadionnál tartották, ahol többen – a rendőrökkel is összetűzésbe kerülve – pánikkeltésnek nevezték a gyakorlatot és tiltakoztak ellene. A gyakorlat egyik résztvevője úgy nyilatkozott, szerinte nem kell rakétatámadásól tartani, azonban ha mégis bekövetkezne, ez a szimuláció nem gazán segítene sokat az embereken. 

Japán a Dél-Koreában tartózkodó 60 ezer állampolgárának kimenekítésére is gondol, a terv szerint Dél-Korea déli részére szállítanák őket, majd amerikai és japán hadihajókkal végül Kjúsú szigetén kötnének ki.

A japán kormány december közepén jóváhagyta az Aegis Ashore nevű amerikai rakétavédelmi rendszer földi egységeinek telepítését. A szigetország a fokozódó észak-koreai fenyegetésre válaszul döntött az újabb rendszer telepítése mellett.

Címlapról ajánljuk
Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×