Inforádió

Meghallgatom Élő adás

Különleges döntést kell hoznia a nagykorúvá vált németek egy részének

Inforádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Németország lakossága fokozatosan emelkedik. 2016-ban 82 és fél millióan éltek az országban, tavaly a lakosság száma már megközelítette a 83 milliót. A növekedésben azonban a döntő szerepet a bevándorlás játszotta, noha az elmúlt évben már jelentősen kevesebb bevándorló érkezett német földre mint az előző két esztendőben.

A német statisztikai hivatal jelentése szerint 2016-ban még jóval többen haltak meg, mint születtek, ez az arány azonban a múlt évre már kiegyensúlyozódott, sőt a felmérés elkészítői arra számítanak, hogy a világra jött csecsemők száma fokozatosan meghaladja a másvilágra távozók számát. Ennek értelmében Németországban már közel 83 millióan élnek, ami az ezredforduló óta a lakosság számának töretlen emelkedését bizonyítja.

Ebben a főszerepet a bevándorlás játssza, habár az elmúlt évben rekordszintre emelkedett a születések száma. Itt is azonban a bevándorló anyák állnak az első helyen. Egy 2000-ben elfogadott törvény értelmében minden újszülött, akinek legalább egyik szülője 8 éve vagy ennél hosszabb ideje bizonyíthatóan Németországban él, német állampolgár, és ha szülei erre igényt tartanak, 18 éves koráig a szülők állampolgárságával is rendelkezhet, nagykorúvá válása alkalmával azonban döntenie kell, hogy melyik állampolgárságát tartja meg.

Németország már jó ideje vonzza a külföldieket. Az Európai Unió 2004-ben történt bővítése óta, de kiváltképpen miután a Gerhard Schröder kancellár által kialkudott munkavállalási megkötéseket feloldották, az unió keleti tagállamaiból több millió zömében, fiatal munkavállaló érkezett Németországba. A menekültválság kirobbanása óta pedig szintén több, mint egymillió bevándorló települt Németországba, ami némileg eloszlatja azokat az aggodalmakat, hogy az ország lakossága 2050-ig nagy mértékben elöregszik.