eur:
393.73
usd:
364.98
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Súlyos következménye lett a szerb politikus lelövésének

Lelőtték Oliver Ivanovic vezető koszovói szerb politikust kedden az észak-koszovói Kosovska Mitrovicában, Szerbia a gyilkosságot terrorcselekménynek tekinti, és bejelentette: mégsem ül tárgyalóasztalhoz kedden Brüsszelben a pristinai féllel, hogy a két ország kapcsolatának rendezéséről tárgyaljon.

A mérsékelt politikusnak tekintett Oliver Ivanovicra ismeretlen tettesek lőttek rá kedd reggel 8 óra után néhány perccel, amikor pártjának épületébe akart belépni. A férfit hasba lőtték, kórházba szállítása után meghalt - erősítette meg a koszovói sajtó értesülését Shyqyri Syla, a város főügyésze a Koha Ditore című pristinai napilapnak. Hozzátette, az elkövetők egy mozgó járműből adták le a lövéseket.

Sajtóértesülések szerint Kosovska Mitrovica egy külvárosi részén a rendőrök egy kiégett, rendszámtábla nélküli autót találtak, amely a feltételezések szerint az elkövetők gépjárműve lehetett, a rendőrség nagy erőkkel nyomoz a merénylők után, a hatóságok tízezer eurós (körülbelül 3 millió forint) pénzjutalmat ígértek a nyomravezetőknek.

Aleksandar Vucic szerb államfő az ország nemzetbiztonsági tanácsának rendkívüli ülését követő sajtótájékoztatóján bejelentette: Szerbia terrorcselekménynek tekinti Oliver Ivanovic meggyilkolását, és ennek megfelelően fog eljárni.

Belgrád azt követeli az Európai Unió koszovói jogi és igazságügyi missziójától (EULEX), valamint a koszovói ENSZ-közigazgatástól (UNMIK), engedélyezze a szerb hatóságoknak, hogy részt vegyenek a nyomozásban, és megtalálhassák az elkövetőket. Az államfő kijelentette: Belgrád nem bízik teljes mértékben a koszovói hatóságokban, ezért arra kéri őket, ha nem képesek megtalálni a merénylőket, kérjenek segítséget Szerbiától.

Aleksandar Vucic aláhúzta: bárki is követte el a gyilkosságot, "legyen az szerb, albán vagy külföldi", elsősorban az Ivanovic családot támadta meg, másodsorban pedig a koszovói szerbeket, Észak-Koszovót és Szerbiát.

Marko Djuric, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának a vezetője szerint a gyilkosság célja az volt, hogy Koszovó szerbek lakta északi részén fejetlenséget okozzon, és a Szerbiában, valamint a Koszovón élőket összeütközésekbe taszítsa.

Az Európai Unió azt várja a koszovói hatóságoktól, hogy fáradságot nem kímélve tegyenek meg mindent a vezető koszovói szerb politikus gyilkosainak felkutatása és haladéktalan bíróság elé állítása érdekében - jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője. A gyilkosságot követően a főképviselő telefonon beszélt Aleksandar Vucic szerb és Hashim Thaci koszovói államfővel, és határozottan elítélte a gyilkosságot. Elmondta, hogy az Európai Unió koszovói jogi és igazságügyi missziójának (EULEX) bírói testülete - megbízatásának megfelelően - minden segítséget megad a koszovói illetékes hatóságoknak.

Mogherini felszólította mindkét felet arra, hogy őrizzék meg nyugalmukat, tanúsítsanak önuralmat, valamint tegyék lehetővé a jogállamiság és az igazságszolgáltatás érvényesítését.

A szerb sajtó értesülései szerint Oliver Ivanovicot Belgrádban temetik el néhány napon belül.

A 64 éves Ivanovicot 2016-ban az Európai Unió jogi és igazságügyi missziójának (EULEX) bírósága háborús bűnök, egyebek mellett gyilkosság miatt kilenc év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, tavaly azonban a koszovói fellebbviteli bíróság az ügy újratárgyalását rendelte el. A koszovói politikus 33 hónapot töltött előzetes letartóztatásban, később házi őrizetben volt.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de ezt Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is sajátjának tekinti a többségében albánok lakta területet. Észak-Koszovóban körülbelül 50 ezer szerb él. Belgrád és Pristina között 2013-ban kezdődött a kapcsolat normalizálását célzó párbeszéd, ám ez mindeddig kevés eredménnyel járt, noha ez a feltétele mindkét ország európai integrációjának.

Több mint egyéves szünet után kedden folytatódott volna a Szerbia és Koszovó viszonyát rendező párbeszéd, a felek már el is utaztak Brüsszelbe, ám a merénylet hírére a szerb delegáció lemondta a megbeszélést, és visszatért Belgrádba. A háromnaposra tervezett találkozón az eddig megbeszéltek gyakorlati alkalmazásáról, a koszovói szerb kisebbségi önkormányzatok közösségének létrehozásáról, a mozgásszabadságról, az igazságszolgáltatásról, valamint energiaügyekről lett volna szó.

Johannes Hahn uniós bővítési biztos Twitter-üzenetben közölte: a Szerbia és Koszovó közötti párbeszédnek nincs alternatívája, ezért a tárgyalásokat minél hamarabb folytatni kell. Ő is arra szólította a feleket, hogy maradjanak nyugodtak, viselkedjenek felelősségteljesen, és hagyják az igazságügyi szerveket dolgozni.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, hatalmas rakétatámadás érte Ukrajnát – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
×
×
×
×