Halványuló remény Németországban

Infostart / InfoRádió - Vincze András (München)
2018. január 15. 15:36
Pénteken még általános megkönnyebbülést váltott ki, hogy a három német párt, a Kereszténydemokrata és a Keresztényszociális Unió, valamint a Szociáldemokrata Párt vezetőinek sikerült elvi megállapodásra jutniuk a tényleges koalíciós tárgyalások felvételéről. Martin Schulz szociáldemokrata pártelnök azonban ismételten hangoztatta, hogy a tényleges tárgyalás megkezdéséről pártjának vasárnapra összehívott rendkívüli kongresszusa fog dönteni. De máris számos baljós jel utal arra, hogy Martin Schulznak nem lesz könnyű a kongresszuson résztvevő tagság meggyőzése.

A német választók többsége nem tartja valószínűnek, hogy a vasárnapra összehívott szociáldemokrata kongresszus jóváhagyja azt a megállapodást, amelyet a múlt héten folytatott puhatolózó tanácskozásokon kidolgoztak. A múlt hétvégén készült közvéleménykutatás szerint a lakosság többsége sem rajong a hárompárti, úgynevezett nagykoalíció újraélesztéséért. Számos jel utal arra, hogy ez nem is fog bekövetkezni.

A szociáldemokraták Szász-Anhalt tartományi tagozata máris kerek perec elutasította a Berlinben pénteken nyilvánosságra hozott 28 oldalas elvi megállapodást, annak ellenére, hogy a kiváló szónokként ismert külügyminiszter, Sigmar Gabriel a küldöttek meggyőzésére szánt beszédében a nemzetközi politika Németországgal szembeni elvárásait is felsorolta.

Michael Müller, Berlin szociáldemokrata kormányzó polgármestere is borúlátással nyilatkozott a nagykoalíció újraélesztéséről, mert – mint egy sajtóinterjúban kifejtette – a választók a szeptember végi szavazáson nem adtak elegendő voksot a három párt számára a parlamenti többséghez, ami világosan arra utal, hogy elvetik az eddigi kormányzási formát.

Malu Dreyer, a Szociáldemokrata Párt egyik elnökhelyettese, egyben pedig Rajna-Pfalc tartomány kormányfője ugyancsak a hét végén azzal próbálta megbékíteni pártjának egymással szembe került táborát, hogy emlékeztette a tagságot arra, hogy a tényleges koalíciós tárgyaláson még nagyon sok engedményt lehet elérni. Noha erre a Kereszténydemokrata Párt egyik helyettes elnöke, Julia Klöckner azonnal reagált és leszögezte, hogy a pénteken közzétett megállapodáson nem lehet változtatni.

Martin Schulz csak azzal a feltétellel ült le tárgyalni az eddigi koalíció újraélesztéséről, hogy ha a jövő vasárnap esedékes rendkívüli pártkongresszus zöld fényt ad a tényleges – immár miniszteri tárcák elosztására is kiterjedő – alkudozásra, az ennek során született megegyezés részleteit a teljes párttagságnak is jóvá kell hagynia ahhoz, hogy megalakuljon a hárompárti nagykoalíció.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Halványuló remény Németországban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást