eur:
395.3
usd:
366.56
bux:
65159.47
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Északi művészek is mennének a déli olimpiára

Dél-Korea beleegyezett abba, hogy tárgyaljon Észak-Koreával az előadóművészek részvételéről.

Szöul beleegyezett szombaton abba, hogy tárgyalásokat folytasson Phenjan javaslatáról, amely szerint észak-koreai előadóművészeket is küldene a dél-koreai Phjongcshangban február 9. és 25. között megrendezendő téli olimpián - jelentette a Yonhap hírügynökség.

A tárgyalásokat hétfőn tartják meg az 1953-as fegyverszüneti egyezmény által kijelölt demarkációs vonalon fekvő Panmindzsonban, a település észak-koreai oldalán lévő egyik épületben.

A tárgyalásokat Észak-Korea kezdeményezte szombaton, és a dél-koreai országegyesítési minisztérium néhány órával később közölte, hogy elfogadja a javaslatot.

A tárca szerint Phenjan azt javasolta, hogy négy művészeti vezetőt, köztük egy volt karmestert küld a tárgyalásokra, illetve tagja lesz küldöttségnek Hion Szong Vol, a Moranbong Band nevű lányzenekar vezetője, aki állítólag korábban Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek volt a barátnője. Hírek szerint maga Kim alapította a zenekart, amely repertoárjában vegyíti az észak-koreai propagandadalokat a nyugati popzenével.

Szöul hasonlóképpen négy szakembert küld a tárgyalásokra.

Közös fellépés az olimpián?

A Yonhap szerint nem kizárt, hogy a tárgyalásokon szó lesz a két ország előadóművészeinek közös fellépéséről az olimpián. Hion részvétele miatt olyan találgatások is lábra kaptak, hogy zenekárának lesz alkalma első ízben fellépni Dél-Koreában.

A minisztérium egyben arra kérte Phenjant, hogy mihamarabb válaszoljon arra a javaslatára, amely szerint tartanának külön még egy megbeszélést Észak-Korea részvételéről az olimpián.

A két Korea a múlt kedden, január 9-án kezdte meg a hivatalos tárgyalásokat a téli olimpián való észak-koreai részvételről és a két ország közötti feszültség csökkentéséről. Abban állapodtak meg, hogy Phenjan a sportolók mellett magas rangú tisztségviselőket, szurkolókat, előadóművészeket, bemutatót tartó harcművészeket és újságírókat is küld az olimpiára. A megbeszélésen a dél-koreai fél kezdeményezte, hogy a két ország sportolói közösen vonuljanak fel a téli olimpia nyitó- és záróünnepségén. Szöul szerint Észak-Korea "kedvezően reagált" az ajánlatra, de hivatalos választ még nem adott. Szöuli illetékesek szerint a két fél egyre közelebb van a megegyezéshez.

Szöul emellett azt is javasolta, hogy közös női hokiválogatottal induljanak az olimpián.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×