eur:
393.77
usd:
365.37
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Dél-Koreának kulcsszerep jutott

Dél-Koreának kulcsszerep jutott

Észak-Korea helyreállította a katonai forródrótot Dél-Koreával és delegációt küld a téli olimpiára – jelentette be a kommunista diktatúra. Az InfoRádiónak nyilatkozó Korea-kutató szerint Észak-Korea nemcsak Dél-Koreával, hanem az Egyesült Államokkal is javítani szeretné a kapcsolatát, ami a rakétakísérletei miatt romlott meg.

Észak-Korea az elmúlt évben olyan helyzetbe kormányozta magát, melyből csak egy hatalmas irányváltással lehet kitörni  – mondta Csoma Mózes Korea-kutató. Erre kínál lehetőséget a pjongcsangi téli olimpia, a részvétellel ugyanis lehet valamelyest változtatni a jelenlegi elszigetelt állapoton. A kommunista rezsim továbbá Dél-Korea közvetítésével kíván javítani az Egyesült Államokkal való viszonyán.

A Koreai-félszigeten két párhuzamos konfliktusról beszélhetünk – hangsúlyozta a szakértő. Az egyik Phenjan és Washington szembenállása, a másik a polgárháborús gyökerű, Észak- és Dél-Korea között húzódó ellentét. Ez utóbbi Csoma Mózes szerint könnyebben oldható, hiszen a két ország állampolgáraiban nagyon erős összetartozás-tudat van.

Az teljesen egyértelmű, hogy Észak-Korea a nukleáris és rakétaprogramját nem fogja feladni, ennek köszönhetik ugyanis a megtámadhatatlanságukat – figyelmeztetett a szakértő. Tudják, hogy az Egyesült Államokat csak az riasztja el egy esetleges katonai akciótól, hogy megfelelő elrettentő erővel rendelkeznek. Észak-Korea vezetése kész kompromisszumokra is a déli szomszéddal, valamint abban bízik, hogy Dél-Korea felfüggeszt egyes szankciókat és lehetőséget biztosít valamiféle gazdasági kapcsolat kialakítására.

Azt már eldöntötték, hogy a két ország helyreállítja a katonai forródrótot, mely közvetlen kommunikációs kapcsolatot teremt az államok között. A forródrótnak a 2004-ben induló közös ipari projektben volt igazán jelentősége, ahol 55 ezer észak-koreai dolgozott észak-koreai területen, dél-koreai cégek irányítása alatt, és ez a kapcsolat biztosította a technikusok közlekedését a két ország között. Abban is bíznak, hogy maga a projekt is újraindulhat, hiszen ez hatalmas bevételt jelentett Észak-Koreának.

Az amerikai–észak-koreai konfliktusnak nincs katonai megoldása – emelte ki a szakértő. Szerinte ez ugyanis hatalmas katasztrófához vezetne, órákon belül százezres nagyságrendű áldozatokat produkálna, és olyan évekre elhúzódó válságot eredményezne, mely a világgazdaságra is rányomná a bélyegét. Dél-Korea azonban sokat segíthet a konfliktus feloldásában – tette hozzá Csoma Mózes.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×