eur:
393.72
usd:
364.98
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Saját városukra esett az észak-koreaiak rakétája

Saját városukra esett az észak-koreaiak rakétája

Véletlenül egyik saját városát találta el az Észak-Koreai rezsim egyik kísérleti rakétája. Amerikai hírszerzési illetékesek szerint az eszköz egy városba csapódott és komoly kárt okozhatott. Konkrét megerősítés azonban nem érkezett az esetről.

Miközben az amerikai és az észak-koreai vezető kölcsönösen hergeli egymást a nukleáris indítógombról szóló újévi beszólásaival, amerikai hírszerzési illetékesek arra utalnak, hogy a világtól elzárt ország lakossága drága árat fizethet Kim Dzsongun fegyverkísérleteiért.

A Diplomat magazin amerikai hírszerzési forrásra hivatkozva azt jelentette, hogy egy észak-koreai városra zuhant és felrobbanhatott a Koreai Népköztársaság egyik tesztrepülést végrehajtó, középhatóságú rakétája. A diplomáciai szaklap még műholdas képeket is mellékelt az állítás bizonyítására.

A cikk szerint az eset tavaly április végén történt, melynek során a levegőben szétesett egy Hvaszong-12 típusú középhatóságú rakéta.

A most kiadott adatok szerint a hordozóeszköz a 200 ezres lakosú Tokcson városra zuhanhatott, amely Phenjantól 150 kilométerre északra fekszik.

Az amerikai hírszerzési forrás szerint a rakéta a becsapódáskor felrobbanhatott és így komoly kárt okozhatott. Mivel az észak-koreai rezsim nem említette és nem ismerte el az incidens tényét, nem lehet tudni, hogy voltak-e áldozatok.

A Google Earth alkalmazásból letöltött és a cikkhez mellékelt műholdas fotón egy korábbi épület helyét, és egyenetlen földet látni, ami arra utal, hogy itt történhetett a becsapódás.

A képet a rakétateszt idején készítették és a magyarázat szerint egy közeli üvegházban keletkezett kár is látható rajta.

Amerikai kormányforrások szerint a rakéta 36 kilométert repülhetett, mielőtt leesett, vélhetően leálltak az első lépcső hajtóművei.

Elemzők megjegyzik: egy ilyen baleset akár nemzetközi konfliktust is okozhat, ha például egy meghibásodott rakéta Japán területen zuhan le. A középhatótávú és folyékony üzemanyaggal hajtott rakéták becsapódáskor hatalmas robbanást eredményezhetnek. Japán még egy balesetet is úgy értékelhet, hogy támadás érte.

Észak-Korea tavaly nyár óta, mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül több tesztrakétát küldött át Japán felett, amit az Egyesült Államok szövetségese „elfogadhatatlan provokációnak” nevezett.

Abe Sinzó miniszterelnök szerint országa a II. Világháború óta nem élt át olyan fenyegetést, mint most.

Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet közben azt mondta: információik szerint Észak-Korea újabb kilövésre készül. Amerikai katonai illetékesek úgy fogalmaztak: újabb rakétateszt „lehetséges” az elkövetkező napokban.

Szvetnik Endre (London)

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×