Ez áll az iráni forrongás hátterében

InfoRádió
2018. január 3. 14:31
Vélhetően nem külső hatalmak, hanem belső gazdasági és társadalmi okai vannak az iráni tiltakozásoknak.

Csicsmann László Közel-kelet szakértő az InfoRádiónak azt mondta, az Iránban kitört zavargások annak köszönhetőek, hogy kiszivárgott a 2018-as évi költségvetés-tervezet, amely számos megszorítást is tartalmazott. Hozzátette, az iráni állampolgárok nagy várakozással voltak a 2015-ös nukleáris atommegállapodással kapcsolatban, mivel azt remélték, hogy a szankciók feloldása után a gazdasági helyzet javulni fog, ami hatással lesz az életszínvonalukra is.

„A munkanélküliségi adatok a tavalyihoz képest növekedtek egy százalékponttal (...)
és a statisztikák azt mondják, hogy a fiatalok körében ennél jóval magasabb is lehet

mondta Csicsmann László, aki szerint az utcai megmozdulások politikai következményekkel is járhatnak. Ali Hámenei alapvetően az USA-ra és Izraelre gondolt, amikor azt mondta, hogy az  ország ellenségei” okozták Iránon belül a feszültséget mondta a szakértő. Az Egyesült Államoknak nem érdeke, hogy destabilizálja az országot, mivel 2016-ban a Haszan Róháni elnököt támogató mérsékelt és reformer koalíció nyert a választásokon.

A regionális hatalmaknak, mint például Szaúd-Arábia, lehetne érdeke forrongást kiprovokálni, hiszen így nyomást gyakorolhatnának az Egyesült Államokra, hogy az felülbírálja az Iránnal kapcsolatos külpolitikáját – tette hozzá a szakértő. Ezzel együtt azonban továbbra is azt látja reálisnak, hogy belső gazdasági és társadalmi okai vannak a tüntetéseknek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A forrongó Irán magának köszönheti a tüntetéseket
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást