Korea: így lehet elmozdulás a holtpontról

Infostart
2018. január 2. 15:43
Az InfoRádió által megkérdezett Korea-kutató szerint a félsziget északi része már öt éve érdeklődik az idei téli olimpia iránt. Csoma Mózes azt mondta: a Kim Dzsong Un vezette totalitárius rendszer fennmaradását továbbra sem veszélyezteti semmi.

Észak-Korea elnökének újévi beszéde azt jelzi, hogy az állam déli szomszédján keresztül közelítene az Egyesült Államokhoz. Az erődemonstrációkkal és más retorikai eszközökkel Phenjan folyamatosan azt üzente Washingtonnak, hogy katonai megoldás nincs a konfliktus feloldására – véli a szakértő. Ez az amerikaiak számára is egyértelművé vált, így holtpont alakult ki, innen Dél-Koreán keresztül történhet elmozdulás – tette hozzá. 

Jó lehetőség lenne a holtpontból való kimozdulásra a phjongcshangi olimpia. Észak-Korea ugyanis évek óta érdeklődik a világverseny iránt, korábban társrendező szeretett volna lenne – emelte ki a szakértő. Emlékeztetett arra, hogy Kim Dzsong Unék 2013-ban síközpontot építettek a demilitarizált övezet közelében, ám az elmúlt évek feszültsége ezt nem tette lehetővé.

Ha megnézzük a Észak-Koreából Dél-Koreába menekülők valódi számát, azt látjuk, hogy

meglehetősen keveseknek sikerül a szökés

– hangsúlyozta Csoma Mózes. A fő irány továbbra is Kína, a két ország között ugyanis 1200 kilométeres, nehezen ellenőrizhető határszakasz húzódik. Becslések szerint körülbelül 50 ezer észak-koreai állampolgár bujkál Kínában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Csoma Mózes
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást